Egy húszezer voltos vezetéket tartó oszlop okoz tömeges gólyapusztulást Kecskemét mellett

2021. augusztus 31. – 20:05

Egy húszezer voltos vezetéket tartó oszlop okoz tömeges gólyapusztulást Kecskemét mellett
Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság / Kiss Mónika / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

„Sürgős madárvédelmi átalakításra van szükség a kecskeméti regionális hulladéklerakóra vezető út melletti középfeszültségű oszlopsoron, hogy a jövőben elkerülhetőek legyenek az olyan tömeges gólyapusztulások, mint amit itt idén augusztusban tapasztaltunk” – írja hétfői posztjában a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Facebookon. A park munkatársai az RTL Klubnak további részletekkel is szolgáltak.

A park azt írta, a hulladéklerakó közelében 26 elhullott fehér gólya tetemét találták meg a szakembereik, emellett találtak négy, még életben lévő, de áramütéstől súlyosan sérült példányt, melyek a Kecskeméti Vadasparkban lábadoznak, továbbá egy védett vörös vércse, egy védett egerészölyv és egy fokozottan védett szalakóta tetemét.

A park igazgatósága egyeztetett az áramszolgáltatóval, az MVM Démász Áramhálózati Kft-vel, ahol gyors döntés született arról, hogy „az áramszolgáltató haladéktalanul hozzákezd az érintett hálózat burkolt szabadvezetékre történő átalakításához”, amivel várhatóan októberre végeznek majd. Emellett a cég hozzákezd a működési területén lévő másik három hulladéklerakó (Felgyő, Szeged, Vaskút) közelében futó, további pusztulásveszélyt jelentő villamosenergia-hálózat madarak számára is biztonságos átalakításához.

A park a honlapján közölt egy hosszabb, részletesebb írást is, amiben azt írják, „az MVM Démász Áramhálózati Kft. technológusai madárvédelem területén évek óta együttműködnek a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) munkatársaival, mivel az áramszolgáltató működési területén lévő, 12 ezer kilométer hosszúságú középfeszültségű hálózat nagy része még olyan típustervek alapján készült, melyek veszélyt jelentenek a madarak számára”.

Hozzáteszik, hogy országosan fennálló és ismert természetvédelmi probléma, hogy tömegesen pusztulnak madarak a középfeszültségű elektromos hálózatokon. A Telex májusban számolt be arról, hogy több mint ötszáz áramütött madárról érkezett bejelentés tavaly január óta csak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez. Magyarországon közel százezer kilométernyi kis- és középfeszültségű hálózat van, amely a madarakat a veréb mérettől a gólyákig és a túzokig fenyeget. Az áramütött madarak valós számát a rendkívüli hosszúságú hálózat rendszeres ellenőrizhetetlensége mellett azért is nehéz pontosan megbecsülni a szervezet szerint, mert a balesetet szenvedett állatok maradványai már órák-napok alatt eltűnnek az oszlopok alól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!