Játszótéri kilátással várja az ítéletét egy pedofilügy vádlottja

Legfontosabb

2021. augusztus 30. – 10:22

frissítve

Játszótéri kilátással várja az ítéletét egy pedofilügy vádlottja
Erdőhorváti egyetlen nyitott játszóterére néz a házi őrizet helyszínéül szolgáló ingatlan – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Erdőhorváti egyetlen közterületi játszóterére néz az ablaka annak az ingatlannak, amelyet házi őrizet helyszínéül kínál büntetőeljárás hatálya alatt álló embereknek egy szervezet. A házban most egy olyan férfi lakik már egy éve, aki ellen gyerek elleni szexuális bűncselekmény miatt folyik eljárás. Ez sokakat zavar a faluban még úgy is, hogy az illető szinte sohasem mutatkozik. Van állítólag, aki rendszeresen odaköp az udvarára. A polgármester sem tartja jónak a helyzetet, de nem tud mit tenni ellene.

Hinta, néhány rugós játék, egy klassz mászóka dupla csúszdával, pár felnőtt edzőeszköz, tömött, zöld fű, a közelben patak – szép kis játszótere van Erdőhorvátinak, a nagyjából hatszáz fős, erdőszéli falunak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Sárospataki járásban. A játszóteret egyik oldalról emeletes, de nem túl nagy fehér ház határolja csinos, kékre festett ajtóval, kék ablakkeretekkel. A kerítéssel körbevett telken, ahol áll, van még egy kisebb épület, és parkol egy sötét színű autó. A rendszámát letakarták.

Amikor becsöngetünk a kerítésnél, motozás hallatszik ki az emeletes épületből. Egy-két percig tartanak a halk zörejek, mintha megmozdulna a kilincs is, de végül nem nyílik ki az ajtó, és nem szól ki senki. Aztán a hangok is elülnek.

Az elcsendesedett ház lakója nem szokott mutatkozni, csak nagy ritkán látni, mondják később azok a falubeliek, akik ráállnak, hogy beszéljenek velünk pár szót róla. Erdőhorvátiban mostanság hozzá vannak szokva az emberek a sajtó érdeklődéséhez, és ahhoz is, hogy nehéz témában kérdezgetik őket. Két, gyerek elleni szexuális abúzussal kapcsolatos ügy irányította a figyelmet a falura a közelmúltban.

Hogy került ide?

Az egyik főszereplője a játszótér melletti ház lakója. Az illető, akinek egy ablaka a játékok felé néz, büntetőeljárás hatálya alatt áll gyerek ellen elkövetett szexuális visszaélés gyanúja miatt. Nem nyilvános, hogy pontosan miért. Bár az ilyen bűnök elkövetői nem mind pedofilok a szó szoros értelmében, az ő ügyében pedig nem született még jogerős ítélet sem, helyben a legtöbben mégiscsak úgy tekintenek rá mint pedofilra.

A Kassai utca 74. szám alatti házban él házi őrizetben tavaly augusztus óta. Ami a helyzetét még sajátosabbá teszi, hogy ez a ház nem a sajátja, sőt, ő még csak nem is Erdőhorvátiba valósi. Kifejezetten azért érkezett ide egy évvel ezelőtt, hogy itt álljon házi őrizet alatt, ami a bűnügyi felügyelet egyik típusa.

Ittléte ahhoz a bizonyos SASLA-hoz köthető, aminek a nevébe, jellegzetes kék táblájába sok helyen belefutni Erdőhorvátiban. A SASLA a honlapján „non-governmental organization”-ként határozza meg magát, és a honlap szerint azzal foglalkozik, hogy reintegrációs őrizet és bűnügyi felügyelet biztosítását segítse elő Magyarországon.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ingatlant bocsát olyan emberek rendelkezésére, akiknek házi vagy reintegrációs őrizetben kellene lenniük, illetve inkább lennének ott, mint börtönben, és szükségük van egy helyre, ami erre alkalmas. Az egyik legfontosabb követelmény az ilyen célra szánt lakásokkal szemben az, hogy adottak legyenek a technikai feltételek az elektronikus nyomkövető, a lábbilincs működéséhez, de természetesen az is kell például, hogy – ha valakinek nem a saját lakásáról van szó – az ingatlan tulajdonosa beleegyezését adja.

Adódhatnak olyan helyzetek, amikor egy bűncselekménnyel gyanúsított, vagy – a reintegrációs őrizet esetében elítélt – embert nem kellene feltétlenül rács mögött tartani, elég lenne a házi őrizet is, de nincs kéznél lakás, ahol ezt meg lehetne oldani. Vagy azért, mert az illető, mondjuk, külföldi, és nincs Magyarországon ingatlana, vagy magyar, de csak bérli az otthonát, és a tulajdonos nem ad hozzájárulást, vagy például technikai probléma van a meglévő lakással.

Akár be is vásárolnak

Annak nincs akadálya, hogy valaki kifejezetten a házi őrizethez keressen magának ingatlant. Volt erre hírhedtté vált példa is. A négy halálos áldozatot követelő autóbaleset miatt felelősségre vont szlovák milliomosnő, Eva Rezešová például egy uszodás-szaunás apartmanházban bérelt lakást egy időben erre a célra, Rogán Antal akkor Fidesz-frakcióvezetőként szervezett is a házhoz egy videós tiltakozást az általa felháborítónak nevezett luxuskörülmények miatt.

De persze nem mindenkinek van korlátlan mennyiségű pénze erre a célra. A SASLA láthatóan nem a leggazdagabb réteget szólítja meg. A honlapja szerint használatba ad a szervezet fenntartása alatt álló ingatlanokat, ahová „igény szerint családtagokkal” is lehet költözni. Akár élelmiszer és használati cikkek beszerzését is vállalják.

A honlapon külön zárójelben jelzik, amikor valami ingyenes, befogadó nyilatkozatot például ingyenesen biztosítanak. Ár, díjazás, pénzösszeg egyébként a honlapon sehol sem szerepel, az érdeklődőket „A tájékoztatás nem teljes körű, részletes információt az alábbi elérhetőségen kérhet!” szöveggel egy protonmailes emailcímre irányítják.

Turistákat is várnak ide

Ugyanez az emailcím van megadva a kapcsolatfelvételre a Rákóczi Villa nevű erdőhorváti szálláshelynél is. Ugyanarról a fehér épületről, ugyanarról a Kassai út 74. szám alatti házról van szó, ahol a házi őrizetes ember is él most. A szállás, amely a honlapja szerint most is foglalható, összesen hét ember befogadására alkalmas, egy lakrész van a földszinten, két szoba az emeleten. A leendő vendégek figyelmét a szállásadó fel is hívja az épület mögötti játszótérre mint olyasmire, amit igénybe vehetnek.

A SASLA nem cég, és a civil szervezetek bírósági nyilvántartásában sem szerepel, így publikus, hivatalos információ nincs arról, ki vagy kik állnak mögötte.

A helyiek egy Siket Andor nevű férfival, illetve az ő családjával azonosítják. Ezt erősíti, hogy ha Siket Andor és a fia nevének a kezdőbetűit egymás mögé tesszük, az jön ki, SASLA. A Kassai úti ház postaládáján a fiú neve szerepel, a tulajdoni lap szerint övé az ingatlan, az édesapja pedig haszonélvező.

Kassai utca 74. – Fotó: Huszti István / Telex
Kassai utca 74. – Fotó: Huszti István / Telex

Siket Andort ottjártunkkor épp nem találtuk Erdőhorvátiban, telefonon értük el. Azt mondta: ő afféle karbantartó csak a SASLA-nal, ami formáját tekintve civil társaság, ezért nincs benne a nyilvántartásban.

A civil társaság a civil szervezetek egyik típusa. Nem kell hatóságilag bejegyeztetni, bíróságon regisztrálni. A törvény szerint civil társaságot „természetes személyek nem gazdasági érdekű közös céljaik elérése és közösségi célú tevékenységük összehangolására” hozhatnak létre.

Ha bármit tesz, észreveszik

Siketet jól ismerik Erdőhorvátiban, a polgármesteri tisztségért is indult kétszer is, függetlenként, nem sok sikerrel. 2014-ben három, 2019-ben 7 szavazatot szerzett. A neve és a hozzá tartozó telefonszám változatos területeken bukkan elő, kecskefarmnál, üvegpalacmosónál is szerepel.

A SASLA Siket Andor szerint nemcsak Magyarországon, hanem az Európai Unió területén máshol, illetve az Egyesült Államokban is működik, a székhelye pedig Svájcban van. Hogy hány házi vagy reintegrációs őrizetes ügyfelük volt eddig Magyarországon az eltelt körülbelül egy évben, amióta ezzel foglalkoznak, arról annyit mondott: nem nagyon sok, de nem is egy-kettő, és most is vannak folyamatban, beadva ügyek.

Szerinte egyik ingatlanjukban sem volt még szökési kísérlet vagy más olyan probléma, ami miatt a lakónak el kellett volna hagynia a lakást. Hangsúlyozta, hogy

a házi őrizetesek esetében „olyan emberekről beszélünk, akiket megillet az ártatlanság vélelme”, ezért is érzi eltúlzottnak az erdőhorváti lakót övező félelmet. A helyiek biztonságát szerinte az is garantálja, hogy az ingatlanon folyamatosan kamerák működnek, az illető „nem tud úgy csinálni semmi, hogy ne vegyék észre”.

„Akinek joga van, annak legyen lehetősége is” – azt mondja, erről, ennek a biztosításáról szól a SASLA. Hogy olyan is lehessen letartóztatás helyett házi őrizetben, akinél csak a megfelelő ingatlan hiánya lett volna ennek az akadálya.

Reintegráció itt nincs

A SASLA a honlapja szerint nemcsak házi, hanem reintegrációs őrizethez is kínál segítséget. Az utóbbi lényegében egy köztes lépcsőfok a büntetésük végéhez közelítő elítéltek számára a börtön és a szabadságuk teljes visszanyerése között. A reintegrációs őrizet a büntetés-végrehajtás területe, szemben a házi őrizettel, amiről a bíróságok döntenek.

Ha a lehetőség a SASLA-honlap szerint adott is, reintegrációs őrizetben nincs senki SASLA-féle ingatlanban. A szervezet által biztosított ingatlanban reintegrációs őrizetbe kihelyezett személy nem tartózkodik, közölte egyértelműen a Telex kérdésére a BvOP Kommunikációs Osztálya.

Ahogy írták általánosságban: „a reintegrációs őrizet jogintézményében a bv. pártfogó felügyelői környezettanulmány jelent garanciális elemet az esetleges jogszerűtlen kihelyezések megelőzésére, mivel az ingatlan tulajdonosának vagy főbérlőjének igazolnia kell tulajdonjogát vagy albérleti szerződéssel a jogszerű ott tartózkodását.

A bv. pártfogó felügyelő azt is vizsgálja, hogy a megjelölt ingatlanban tartózkodók – jellemzően családtagok – elősegítik-e az elítélt reintegrációját, továbbá bármely kriminológiai adat, információ alapján fennáll-e a bűnismétlés kockázata.

A Kassai utca 74. alatti ház – Fotó: Huszti István / Telex
A Kassai utca 74. alatti ház – Fotó: Huszti István / Telex

A környezettanulmány elkészítése során a bv. pártfogó felügyelő a szakmai ténymegállapítások keretében és az összegző értékelésben azt mutatja be, hogy a befogadó környezet megfelelően szolgálja-e az elítélt társadalmi visszailleszkedését, és hogy a büntetés célja a reintegrációs őrizet elrendelése esetén megvalósulhat-e”.

A lakó eddig nem szegett szabályt

A házi őrizet azonban nem a bv. asztala. Ahhoz, hogy az erdőhorváti játszótér melletti házban tölthesse az ott lakó ember a házi őrizet idejét, arra az ügyében illetékes bíróságnak kellett rábólintania.

A férfi büntetőügye budapesti, ellene a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya folytatott büntetőeljárást. A bíróságtól az illető nevének, illetve az ügyszámnak a hiányában nem tudtunk információt kérni a házi őrizet elrendelésének körülményeiről, az ügy mostani állásáról.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a Telexnek azt megerősítette, hogy a bűnügyi felügyelet az Erdőhorvátiban kijelölt címen jelenleg is folyamatban van, annak betartását a Sárospataki Rendőrkapitányság állománya végzi. „A férfi egyébként az eltelt időben nem szegte meg a bűnügyi felügyelet szabályait, lakossági jelzés, panasz vele szemben nem érkezett hatóságunkhoz” – tette hozzá.

Egy olvasói levél nyomán kezdtünk foglalkozni az erdőhorváti játszótér sajátos helyzetével, amit az olvasónk így foglalt össze: „A pedofil minden nap gyerekeket lát az ablakából.”

A magyar törvényalkotás az utóbbi időben abba az irányba tett lépéseket, hogy a pedofilokat minél jobban távol lehessen tartani a gyerekektől. Az utóbb melegellenes irányba eltérített, de eredetileg pedofilellenesnek indult, nemrég megszavazott törvény kereshető nyilvántartást vezet be a jogerősen elítélt elkövetőkről, és eltiltja őket egy sor olyan munkahelytől (például strandtól, vidámparktól, állatkerttől), ahol gyerekekkel kerülhetnének kapcsolatba. Az erdőhorváti ház lakójára azonban mindez csak akkor vonatkozhat majd, ha jogerősen el is ítélik. Az pedig az új, szigorúbb törvényből sem következik egyenesen, hogy ne élhetne – akár egy jogerős ítélet után is – játszótér mellett.

„Semmi olyan nincs itt, ami egy szomszédot zavarna” – mondta a Telexnek telefonon Siket Andor. Szerinte a játszótér közelségét azért nem tekinthették akadálynak az itteni házi őrizet jóvá hagyásakor, mert hivatalosan nem is minősül játszótérnek az adott terület. (A falu polgármestere szerint ez nem igaz, annak minősül, egy önkormányzati, közhasználatú telekről van szó, és megfelel a játszótér az uniós szabványoknak.)

Néha beköpnek az udvarára

A lakó a telket nem hagyhatja el, a nyomkövető biztosítja ezt. A házi őrizetes akár vendéget is fogadhat. Ha akarna, beszédbe elegyedhetne a kint sétálókkal, kikönyökölhetne a kerítésére. De ez nem jellemző. Siket szerint egyébként az sem különösebben érzékelhető, hogy a helyiek ellene lennének, inkább arról van szó, hogy „a sajtóban felfújták a dolgot”. Nem szoktak előfordulni a lakót érő atrocitások sem, a netes kommentek jönnek csak jobbára, bár van egy srác, aki „ahányszor elmegy, mindig beköp az udvarra”, mondta.

A faluban a többség nagyon nem örül, hogy éppen Erdőhorvátiba került házi őrizetbe a férfi – mondja Balog József – Fotó: Huszti István / Telex
A faluban a többség nagyon nem örül, hogy éppen Erdőhorvátiba került házi őrizetbe a férfi – mondja Balog József – Fotó: Huszti István / Telex

Kedd dél körül, amikor odaértünk, lógott az eső lába, aztán tényleg esett is, nem volt senki a játszótéren. Egy arra járó szerint jobb időben, délutánonként azért nem szokott ilyen kihalt lenni, járnak oda helyiek gyerekekkel. Erdőhorvátiban nincs is más lehetősége annak, aki játszóterezni szeretne. Az óvoda udvarán is vannak ugyan játékok, de oda nem lehet csak úgy odamenni.

A játszótéri helyzetről beszámoló olvasónk hívta fel később egy második levélben a figyelmünket arra is, hogy arról a telekről, ahol az a bizonyos emeletes ház áll, alkalmanként, hétvégén édességet is árulnak, amit helyben többen megerősítettek nekünk. „Ez egy agyrém, amit itt folyik!”- írta olvasónk, aki nem érti, miért nem lép közbe valaki.

Egy, az önkormányzatnak segédmunkásként dolgozó helybéli, Balog József a játszótér közelében a Telexnek arról beszélt: a faluban a többség nagyon nem örül neki, hogy ide került házi őrizetbe ez a férfi. Ha kint összetalálkoznának vele, szerinte jó eséllyel megvernék. De nem hagyja el az ingatlant, mondta ő is. Szokták látni azt is, hogy civil rendőrök jönnek ki ellenőrizni, időnként a családja is látogatja.

A polgármester sem örül, de nem tud mit tenni

Beszéltünk viszont Erdőhorvátiban olyan – épp három gyerekével sétáló – édesanyával is, akit nem zavar a büntetőeljárás alatt álló férfi jelenléte a faluban, igaz, ők a játszótérnek sem rendszeres látogatói.

„Felháborítónak tartom, hogy az önkormányzatot nem értesítik arról, hogy egy ilyen személyt beletelepítenek egy ilyen kis településre, hiszen egy ilyen kis településnél a település vezetője az, aki a helyi viszonyokat a legjobban ismeri. Nem kérték ki a véleményemet, de még csak nem is értesítettek” – mondta a Telexnek Erdőhorváti polgármestere, Takács Gábor. Szerinte a faluban is nagy volt a felháborodás, amikor a lakó kiléte kitudódott, de „mivel nem mozog a településen az illető, nem is nagyon látják”, azt viszont igen, hogy a rendőrök ki-kijönnek ellenőrizni. lakossági panaszok mostanában nem szoktak érkezni. A jelenlegi helyzetben neki polgármesterként, ahogy mondja, semmi módja sincs közbeavatkozni.

Erdőhorváti polgármestere, Takács Gábor – Fotó: Huszti István / Telex
Erdőhorváti polgármestere, Takács Gábor – Fotó: Huszti István / Telex

Van még egy ügy: szexuális erőszak miatt nyomoznak

A levélírót, aki a Telexet megkereste, a játszótéri szomszéd mellett nyomasztja az a másik, gyerek elleni abúzussal kapcsolatos, nagyobb nyilvánosságot kapott ügy is, amire a cikk elején már röviden utaltunk. Több helyen is megjelent, hogy egy ötéves kislány megerőszakolása miatt tettek feljelentést a faluban, és a kislány elmondása szerint egy helybeli kamasz fiú volt az elkövető. Tény, hogy folyik egy nyomozás. Letartóztatás nem történt.

A rendőrség ebben az ügyben a Telexnek annyit írt: „A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya szexuális erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Az ügyben a tanúkihallgatások, szakértői vélemények beszerzése és értékelése van jelenleg is folyamatban. Egyéb részletet az eljárás sikeres befejezése érdekében nem áll módunkban közölni.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!