Gyurcsány: Ne féljünk, ha háborúba kell menni, mert ez a harc fogja elhozni a békét

2021. augusztus 29. – 13:10

frissítve

Gyurcsány: Ne féljünk, ha háborúba kell menni, mert ez a harc fogja elhozni a békét

Másolás

Vágólapra másolva

A tét nem csak, hogy igazságos, tisztességes Magyarország lesz-e, hanem hogy Európa felé megyünk-e, vagy kacsingatunk Kelet felé – mondta Dobrev Klára, a párt miniszterelnök-jelöltje a DK vasárnapi kongresszusán, a párt előválasztási kampánynyitóján.

Dobrev arról beszélt, hogy sok helyen hallja, olvassa, hogy aggódnak az emberek, nem elég győzni, tudni kell kormányozni is, profin, határozottan. “Mi van, ha nem tudunk kormányozni, ha hagyjuk, hogy megbénítsanak minket fideszes hivatalok, hatóságok? Hallom, értem, látom a félelmet. Azért jöttem, hogy hitet adjak” – mondta.

Szerinte ha nem jól kormányoznak, egy év sem kell arra, hogy Orbán bosszútól szomjazva visszatérjen. “Ez a felismerés volt, ami után vállaltam a jelöltséget.”

Tudás, erő, elszántság kell, mondta Dobrev. "Láttam a csapat tudását, erőt, elszántságát. A feladatunk, hogy legyőzzük egyszer s mindenkorra a NER-t. Ugye senki nem gondolja, hogy Orbán a választás estéjén fogja magát, felhívja a győztest, visszavonul? Azt sem teszi meg, hogy visszahívja a pártkatonákat a posztokról.

Azon fog dolgozni, hogy az új kormánynak ott tegyen keresztbe, ahol tud.

“Ugye nem gondoljátok, hogy Orbán demokrata? Én nem gondolom. Le fogjuk győzni a nem demokrata Orbánt, és egy nem demokrata rendszert lebontunk tisztességes kormányzással”, mondta. A fideszes bűnszervezet csápjai mindenhol ott vannak. A feladatunk, hogy levágjuk ezeket a csápokat. A kormányt választásokon győzzük le, Orbán rendszerét az utána jövő hetekben-hónapokban jó kormányzással bontjuk le, mondta Dobrev.

A politikus példákat sorolt, hogyan készül Orbán a választási vereségre, és hogy utána az új kormány mozgásterét szűkítsék:

  • kiszervezték az egyetemeket, és megpakolták vagyonnal
  • 35 évre autópályákat odaadják egy cégnek
  • a hulladékgazdálkodást is
  • a kelet-magyarországi áramszolgáltatót megvetették Mészáros Lőrinccel
  • Palkovicsot kinevezik Fudan-alapítványi elnöknek
  • Mészáros Lőrinc cégei 5 magyar egyetemmel megállapodást kötöttek

“Aztán ha nem ők nyernek, felemelik az autópályadíjat. A Költségvetési Tanács megakadályozza a nyugdíjemelést, a szemetet nem viszik el. Ezt fogják csinálni, ha nem vagyunk elég felkészültek, határozottak. Ehhez értenek, az aljassághoz, zsaroláshoz, harácsoláshoz.”

Ha Orbánék értenének a kormányzáshoz, jó állapotban lenne az egészségügy, az oktatás, erősebb lenne a forint, kevesebben vándorolnának ki, mondta.

“A választásokat meg fogjuk nyerni, de el kell kerülni, hogy a kormányzásba belebukjunk. Az előválasztás tétje, ki az, aki április után is tud kormányozni”, mondta.

“Aki úgy gondolja, áprilisban jön a béke, országegyesítés, a halkszavú kompromisszumok, az meg fog bukni. Aki úgy gondolja, kéztördelve kell lavírozni az orbáni pillérek között, az téved, és meg fog bukni. Aki miniszterelnökjelölt akar lenni, annak tudomásul kell venni, ha nem tudunk leszámolni az Orbán-rendszerrel, akkor az Orbán-rendszer számol le velünk."

Dobrev arról is beszélt, hogy érteni kell, hogyan működik az állam, államigazgatás. Szerinte sétesett államigazgatást fog örökölni az új kormány, az egészségügyben ezt a covid megmutatta. de ugyanilyen állapotban van a munkaügyi, oktatási, környezetvédelmi, műemléki, szociális igazgatás is.

“Az elmúlt 10 évben tönkretették az államigazgatást. Senki nem mer döntést hozni, kérdést feltenni. Orbán a tisztességes emberek fölé is odaültette a mamelukjait."

Dobrev beszélt arról is, hogy az ellenzéknek egységesnek kell maradnia, mert együtt tudnak kormányozni. A koalíciós kormányozás pedig más készségeket is kíván: Orbánnal szemben minden konfliktust fel kell vállalni, de a koalíciós partnerekkel kompromisszumra kell törekedni.

“Kőből kell lenni, ha Orbán támadásairól van szó, és bársonyból, amikor a kormányüléseken egyeztetni kell”

A politikus azt mondta, szoros koalíciós kormányt kell létrehozni, ezért év végéig megalakítják az "új köztársasági kormányt", egyfajta árnyékkormányt, és nekilátnak a kormányprogram kidolgozásának.

Gyurcsány: Klára 2 in 1

A NER-nek és a többi ellenzéki pártnak is üzent, a DK-s jelölteket figyelmeztette, és persze Dobrev Klárát nevezte a legjobb előválasztási miniszterelnök-jelöltnek Gyurcsány Ferenc a DK vasárnapi kongresszusán, a párt előválasztási kampánynyitóján.

A volt miniszterelnök, pártelnök azzal kezdte, hogy „mára a rendszer ellenzékéből a haza reménye lett”, és – utalva például a Jobbikkal való szövetségkötésre – úgy fogalmazott, „sok helyről indultak hadba azok, akik polgári demokratikus alternatívát akarnak nyújtani, de megérkeztek”.

Gyurcsány megdicsérte a saját szavazóit és a pártot, mondván, jó kézben lesz a haza sorsa jövő tavasztól, mert mindenki kitartott tíz éven át, az pedig, hogy a DK ma létezik, és minden 3. ellenzéki szavazó a DK támogatója, „ez egy hosszú, tisztességes történet”, de „magunkat nem ünnepelni kell, hanem emlékeztetni arra, hogy mi is a végső cél”.

Azt mondta, a cél, hogy „hazát teremtsünk az országból”, ahol „nem kell attól félni, mi lesz az új ügyeletes botrány, ki lesz az új ügyeletes ellenfél, kit ajánlanak fel koncként a haragnak, indulatnak”.

A politikus arról beszélt, hogy kormányt lehet váltani választással, de rendszert váltani csak kormányzással, vagyis az

új kormány dolga, hogy rendszert váltsunk, a kormányzás rendszerváltás lesz, és ezt egy nő fogja vezetni, Dobrev Klára.

„A mi oldalunkon több jelölt is van”, utalt a többpárti ellenzékre. „Ki ezt, ki egy másik személyiséget gondol alkalmasnak. Antall József után a következő miniszterelnöknek lesz a legnehezebb dolga, mert itt fog maradni a NER nemzetet béklyóba szorítása, lenyúlt gazdasági területekkel, zsarolható szereplőkkel”.

Gyurcsány azt mondta, ezt megtörni iszonytató munka lesz. „Ember kell ehhez, egy asszony, aki nem hezitál, nem kompromisszumot keres a NER maradványával, nem ijedős fajta kell ide, hanem kemény teremtés.”

„Egyszerre kell keménység, kompromisszumkészség. Two in one.”

Gyurcsány felszólított mindenkit, hogy szavazzanak Dobrev Klárára, mert képes arra, hogy egyszerre kemény legyen, és kompromisszumokkal összetartson egy ilyen koalíciót.

A politikus szerint a kormány látja, hogy a lopásnak akadályt jelent az EU, így azt mondja, ha kell, vesszen a haza, de gyarapodjon a család. „Mi azt mondjuk, nem. Küzdeni fogunk, hogy az EU tagja maradjunk”,

„A mi ellenfeleink nem külföldön vannak, a mi ellenfeleink a Karmelitában ülő nemzetáruló brigád. Ők az ellenfeleink, akiket ki fogunk söpörni a hatalomból.”

Gyurcsány szerint ezt fél szívvel nem lehet ezt csinálni, ehhez szenvedély kell, „nem lehet fél szívvel benne lenni a koalícióban, ötödrangú játszmákat játszani, kicsit elutasítani a mai hatalmat, megegyezést keresni”. „Ne féljünk, ha háborúba kell menni, ez a harc fogja elhozni a békét”. A harchoz Dobrev Klára kell, mondta Gyurcsány.

Aztán az előválasztásra tért át: azt mondta, az előválasztásnak nem volt a DK és ő nagy híve, „néha karcolgatjuk egymást, de ez a legintelligensebb módja, hogy eldöntsük a vitákat. Ha ez nem lenne, azt kockáztatnánk, hogy még több vitával, még hosszabb úton arról maradnánk le, amiért elindultunk az úton: a végső küzdelemről.” Azt mondta, most egyszerre megy az együttműködés meg a triumfálás, de eddig nagyon elégedettek lehet az ellenzék, mert a vita, verseny dacára azt mutatták meg, tisztességesen tudnak küzdeni az azonos célokért.

Végül a DK-s jelöltekhez szólt, és megígérte nekik a DK támogatását a támadások idejére is: iszonytatóan kemény menet áll előttünk, mondta. „Van elképzelésem, mit fogunk kapni. Meg fognak ráncigálni. Ilyenkor mindig egyetlen kérdést tegyetek fel: tisztességes, becsületes emberek vagytok? Ha a válasz igen, olyan közösségnek vagytok tagjai, ami kiáll értetek, nem egyedül vagytok a küzdelemben, meg fogunk küzdeni értetek.”

„Mi, DK-sok úgy látjuk, meghozta gyümölcsét a 10 év. Soha nem alkudtunk, becsületes világ a mienk. Jönni fog még kísértés. Ha érzik, hogy bajban vannak, a gonosz kísérteni fog. Álljatok ellen. ha alkut köttök, akkor romboltok, mielőtt építenétek.”

Aztán azt mondta, vannak politikusok, akik azt hiszik, kiválasztottak, és hogy mi magyarok kiválasztottak vagyunk. Akik azt gondolják, övék a hatalom és a dicsőség. „Állnak a tükör előtt, és azt mondják, itt áll egy politikai csoda, bennem lakozik”. „Mi nem ilyenek vagyunk. Polgári férfiak és asszonyok vagyunk, akik arra kérik az embereket, bízzák rájuk az országot”.

„Alacsony a mérce. Ennél csak jobbak, emberebbek lehetünk.”

Gyurcsány beszéde végén a NER-nek üzent: szerencséjük lesz, mert tisztességes hatalom, tisztességes igazságszolgáltatás ítélkezik majd, nem mi. Jobban járnak – zárt Gyurcsány.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!