Eltűnt a híres szivárványos kivilágítás a győri Jedlik-hídról, piros-fehér-zöld van helyette

2021. augusztus 28. – 07:00

Eltűnt a híres szivárványos kivilágítás a győri Jedlik-hídról, piros-fehér-zöld van helyette
Fotó: Sudár Ágnes / Telex
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

„A Győrbe látogató ismerőseinknek büszkén mutogattuk eddig a Jedlik-híd éjszakai ledes kivilágítását, ahol elég gyakran szivárványos fényekben is virított az átkelő. Külföldieknek viccesen mondtuk is, nálunk akkora a tolerancia, hogy még gay bridge is van a városban” – írta egyik olvasónk, hozzátéve, hogy

a szivárványfény az utóbbi időben eltűnt.

A híd így néz ki mostanában:

Fotó: Sudár Ágnes / Telex
Fotó: Sudár Ágnes / Telex

„Talán érdekes lenne megkérdezni a városi illetékeseket, hogy van-e valamilyen összefüggés a pedofil törvény és a Jedlik-híd kivilágítása között” – tette még hozzá.

A Jedlik-híd még Borkai Zsolt egyik nagy vállalása volt, 2010-ben készült el, vele ünnepelhette a második választási győzelmét. Az átkelő gyakorlati jelentősége Győrben megkérdőjelezhetetlen, két olyan városrészt köt ugyanis össze, amelyekbe addig csak kilométeres kerülőúttal jutott be az ember. A győriek szavazták meg a nevét is, Jedlik Ányost akarták a legtöbben, így a 140 méter hosszú, 16 méter széles híd a bencés szerzetes emlékét őrzi. Különlegessége nem a praktikumban, vagy a paramétereiben rejlik, sokkal inkább változó színében. Fényjátéka miatt hamar közismertté vált, és tény: gyakran szivárványszínben világít. Hogy mire képes a híd, azt az Építészfórum videón is szemléltette:

Hogy mostanában miért csak piros-fehér-zöld színekben világít a híd, azt a polgármestertől, Dézsi Csaba Andrástól kérdeztük meg, mint ahogy azt is, hogy a pedofil törvényhez van-e ennek bármi köze, illetve hogy a híd a későbbiekben ismét látható lesz-e szivárványszínben.

Dr. Dézsi Csaba András polgármester első körben ennyit felelt:

„Ezt a sületlenséget még nem hallottam!”

Aztán azt írta, „egyébként lehet, hogy ez meglepő valakinek, de az emberek jelentősebb részének a szivárványról nem az LMBTQ és nem a pedofil törvény jut eszébe. Sokkal inkább az, hogy milyen szép, ha eső után kisüt a nap. A színes hídról pedig az, hogy milyen szép színes. Hogy nem csak a levegőbe beszélek, azt igazolja, hogy a közelmúltban megrendezett hőlégballon sziesztán Győrben a hazai ballon, ahogy korábban is, szép színes volt, a szivárvány minden színével. Úgy gondolom, hogy az előítéleteit a kedves levélíró Telex olvasónak is le kell önmagában küzdeni egy Fidesz-KDNP-s politikus által vezetett városban is.”

Íme a győri szivárványballon, amiről a polgármester beszélt:

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!