Látványos drónfelvételen látszik, hogy áll a hamarosan elkészülő Magyar Zene Háza építése

2021. augusztus 24. – 09:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy drónfelvétel és egy rakás új fotó is érkezett kedden a Liget-projekt talán legérdekesebb kortárs épületéről, a Magyar Zene Házáról. A még idén elkészülő gombaépület hármas tagolása – a kiállítási, előadó-művészeti és oktatási feladatok szerint – már jól látszik, építészetileg is jól elválik: míg a koncert- és az előadóterem, valamint a szabadtéri színpad a városligeti park szintjén helyezkedik el, addig a kiállítóterek a föld alatt, az oktatási és kutatási helyiségek pedig az emeleten, a ház „lebegő kalapjában” találhatóak.

Az épületről kiadott friss sajtóközlemény kiemeli, hogy a rangos nemzetközi díjakkal elismert Magyar Zene Házának tervezése során Fudzsimoto Szú japán építész – aki amúgy nemcsak a nevét adta a házhoz, hanem rendszeresen feltűnt az építkezésen is – nagy hangsúlyt fektetett az épület és a park harmóniájára, valamint az intézmény funkcionális összetettségére is. Az épület különböző részei három szinten kaptak helyet, amelyeket egy 14 tonnás, függesztett csigalépcső köt össze.

Mint írták, a Magyar Zene Háza különleges funkciókat ellátó rendhagyó zenei intézmény lesz, komplex zenei beavató helyként működik majd, amely a zene és a hangok világának számtalan élményét tárja a látogatók elé:

  • interaktív zenetörténeti kiállítást,
  • koncerteket,
  • zenei kísérleteket,
  • zenepedagógiai foglalkozásokat,
  • a zene hallgatásának és kipróbálásának megannyi lehetőségét.

Azt is kiemelték, hogy a tetőzetben szinte nincs két párhuzamos elem, nincs derékszög, a felületét közel 100 egyedi tervezésű nyílás töri át, melyek egy részén átbújnak a ligeti fák, más részük pedig arra szolgál, hogy bevezessék a fényt az épület belsejébe. Ez a zöld megoldás segíti a belső terek megvilágítását és a különleges atmoszféra megteremtését – tették hozzá. Tavaly februárban még az Indexen bővebben is foglalkoztunk az épülettel egy sajtóbejárás apropóján, akkor azt írtuk róla: biztos, hogy hiánypótló lesz, ha elkészül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!