70 éves betörőt fogtak a II. kerületben

2021. augusztus 20. – 13:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csak „aktív” nyugdíjasként jellemezte a rendőrség azt a 70 éves férfit, akit még augusztus 12-én hajnalban, egy betörés után közvetlenül kaptak el a II. kerültben.

A férfi egy háromszintes ház erkélyajtaját megfúrva jutott be az épületbe, ahonnan egy 700 ezer forintnak megfelelő valutát tartalmazó pénztárcát, illetve több bankkártyát, kulcscsomót és különféle okmányokat vitt még magával.

A betörés után autóval próbált menekülni, de a BRFK Bűnügy Bevetési Osztály munkatársai útközben megállították és elfogták. A kocsiban megtalálták a betörés során zsákmányolt pénzt és tárgyakat, majd később a férfi lakásán bizonytalan származású elektronikai eszközöket, ruhákat és dísztárgyakat is lefoglaltak.

A 70 éves férfi, aki már korábban is követett el betöréseket, beismerte tettét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!