Ellenőrizte az ÁSZ a kétfarkúak Savköpő Menyét Alapítványát

2021. augusztus 19. – 14:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Állami Számvevőszék kivizsgálta a Magyar Kétfarkú Kutya Párt alapítványát, a Savköpő Menyét Alapítványt. Az ÁSZ vizsgálataiban arra jutott, hogy az alapítvány nem alkotta meg a gazdálkodásának belső szabályait, írják.

Frissítés: Kovács Gergő, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke a Telex kérdésére elmondta, hogy a számvevőszék még áprilisban jelezte nekik az alapítvánnyal kapcsolatos kifogásaikat, amiket nem sokkal később megválaszoltak. Kovács elmondása szerint ekkor tévedésből két számviteli számlát adtak be az ÁSZ-hoz, ami után az alapítvány kurátora, Döme Zsuzsanna személyesen egyeztetett az ÁSZ-szal, és benyújtotta azokat a dokumentumokat, amelyek feloldották ezt az ellentmondást.

A hiba miatt a Savköpő Menyét Alapítvány július elején még nem jutott hozzá az állami támogatáshoz, de az ÁSZ július 19-én arról értesítette őket, hogy a vagyonmegvonási intézkedést visszavonták. Kovács elmondta, hogy az alapítványhoz másnap meg is érkezett a támogatás.

Korábban írtuk:

Mint azt az ÁSZ írta, a pártok által „a politikai kultúra fejlesztése érdekében tudományos, ismeretterjesztő, kutatási és oktatási tevékenységük elősegítésére költségvetési támogatásra jogosult” alapítványokat a törvény szerint az Állami Számvevőszék kétévente ellenőrzi. A 2018-ban a Magyar Kétfarkú Kutya Párt által alapított Savköpő Menyét Alapítvány 2018-ban 8,1 millió Ft, 2019-ben 41,3 millió Ft költségvetési támogatásban részesült, az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint pedig

„A Savköpő Menyét Alapítvány a 2018-2019 közötti időszakban gazdálkodása törvényességét, a közpénzek jogszerű felhasználásának alapvető feltételeit, a költségvetési támogatással való elszámoltathatóságot nem biztosította.”

A vizsgálat arra jutott, hogy a Savköpő Menyét Alapítvány a gazdálkodásának belső szabályait nem alkotta meg, így, mint írják, „2018-2019-es gazdálkodása nem volt törvényes”. A Savköpő Menyét Alapítvány kuratóriumi elnökének 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie az ÁSZ megállapításai alapján, írják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!