Ritka pillanat: kormánypárti és ellenzéki politikus közösen tartott sajtótájékoztatót a Coviddal kapcsolatban

2021. augusztus 17. – 09:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elég ritka dolog történt kedd reggel: egy kormánypárti és egy ellenzéki politikus közösen állt ki sajtótájékoztatót tartani. Ujhelyi István (MSZP–Párbeszéd) EP-képviselő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter témája a Covid-járvány mentálhigiénés hatásai az oktatásban, illetve az ebben a témában született szakmai javaslatok voltak.

„A feladat az közös, a cél is közös, ez egy politika felett álló feladat: hogy az oktatás újrainduljon, most már személyesen, és azokat a károkat minimalizálni tudjuk, amit a személyes oktatás hiánya okozott”

– mondta Gulyás Gergely, aki hozzátette, szeptembertől nincs akadálya a személyes oktatásnak. Hozzátette, az természetesen kormányzati szakmai feladat, hogy mérsékeljék azokat a károkat, amiket a járvány másfél éve, a bezártság, a személyes találkozások hiánya okozott. Az ezt segítő szakmai javaslatokra nyitott a kormány.

És egy ilyen szakmai javaslattal érkezett Ujhelyi István az oktatásban működő szakszervezetekkel és mentálhigiénés szakemberekkel közösen. A szakmai megbeszélésen Ujhelyi és Gulyás mellett részt vett Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár, illetve a szakszervezetek képviselői is.

Ujhelyi a sajtótájékoztatót azzal kezdte, hogy kivételes helyzet, hogy közös sajtótájékoztatót tartanak, de a helyzet is az, amit a járvány miatt meg kellett élnünk. Majd elmondta, ő szülőként is tudja, hogy a járvány és a személyes oktatás, találkozás hiánya sok gyermek és fiatal mindennapi életét nehezítette meg, sokan lettek depressziósak, bezárkóztak, nem találták, találják a helyüket a világban, illetve a máskor az élet lehetőségeit éppen kinyitó online térben.

Az UNICEF felmérése szerint minden második szülő úgy nyilatkozik, hogy érzett valamilyen változást a gyerekén a bezártság miatt. Ujhelyi, mint mondta, ezért kezdett el kidolgozni az Európai Parlament egészségügyi szakbizottságának tagjaként egy mentálhigiénével foglalkozó programot Lélekvakcina néven. A programmal aztán megkereste a magyar kormányt, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a gyermekek, fiatalok lelki állapotára. Az UNICEF, PSZ, PDSZ és mentálhigiénés szakemberekkel közösen egy anyagot vittek Gulyásék elé

„és bármilyen szokatlan is ez, de most azt látom, hogy megdicsérhetem a miniszterelnöki hivatalt, megdicsérhetem a kollégákat, hiszen felkészülve, ezt az anyagot ismerve vártak minket, és ha minden igaz, akkor konkrét lépések is következnek”

– mondta Ujhelyi, de hozzátette, ha nem következnek ezek a konkrét lépések, akkor is tovább nyomja az ügyet. Majd Ujhelyi is elmondta, hogy ez pártokon felüli téma: a járvány sok embert hozott nehéz helyzetbe, a betegség lélektani hatása még velünk marad, ezen dolgozni kell.

Az elmúlt időszakban a Coviddal kapcsolatban egyébként többször is felmerült már, leginkább az ellenzék részéről, hogy az ellenzék és a kormány akár közösen is kampányolhatna, például az oltás mellett, de ezek nyilván el is maradtak. A kormánynak eleve masszívan felépített kampánya van, volt azzal kapcsolatban, hogy az ellenzék oltásellenes, de maga Gulyás Gergely is furcsán reagált egy kormányinfón egy közös kampány felvetésére.

Karácsony Gergely korábban kijelentette, hogy akár Orbánnal is szerepelne egy plakáton egy oltási kampányban, az ezzel kapcsolatos kérdésre Gulyás azt válaszolta a kormányinfón:

„olyan megoldásokban gondolkodunk, ami növeli az oltási kedvet”.

A visszakérdezésre, hogy ezek szerint tehát azt gondolja, csökkentené a hatékonyságát egy oltási kampánynak, ha egy ennyire szétszakadt országban vezető politikusok mutatnák meg, hogy olyan fontos ez a téma, hogy képesek közösen kampányolni mellette, Gulyás válasz helyett csak visszadobta a dolgot az újságírónak, azzal, hogy „ezt ön vonta le a mondandómból”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!