Külügy: A 26 fős magyar csoporton kívül más magyarok kimenekítése is zajlik Afganisztánból

Legfontosabb

2021. augusztus 17. – 12:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Külgazdasági és Külügyminisztérium már megállapodott egy katonai szövetségesünkkel annak a 26 fős magyar csapatnak az elszállításáról, amely jelenleg Afganisztánban tartózkodik – válaszolta a Telex kérdésére a tárca. A minisztérium válasza szerint a 26 ember mellett további magyar állampolgárok is jelentkeztek a Külügyminisztériumnál. „Velük is folyamatos a kapcsolattartás, számukat és kihozataluk pontos részleteit biztonsági okokra való tekintettel nem hozhatjuk nyilvánosságra” – áll a tárca levelében.

A Hvg.hu írta meg, hogy Kabulban egy 26 fős, magyar biztonsági szakemberekből álló csoport várja a kimenekítését, akik korábban a holland nagykövetség védelmét látták el. A portál úgy tudja: egy magyar érdekeltségű dubaji cég látta el Hollandia kabuli nagykövetségének védelmét, a társaságnak 26 magyar alkalmazottja dolgozott az afgán fővárosban.

A holland diplomaták már elhagyták a nagykövetséget, amelyet átköltöztettek egy, a kabuli repülőtér közelében lévő helyre. A holland védelmi minisztérium vasárnap azt közölte, hogy a Kabulban állomásozó összes diplomatát, nagykövetségi alkalmazottat és családtagot evakuálják, és kimenekítik a Hollandiában menedékjogot élvező tolmácsokat is.

A 24.hu-nak sikerült telefonon beszélnie az egyik magyarral. Ő azt mondta: a repülőtérre szombat hajnalban mentek ki. Biztonságban vannak, és úgy tudja, vagy kedden, vagy szerdán elrepülnek Afganisztánból, de nem a magyar kormány, hanem a holland külügy közreműködésével. A magyar azt mondta: meglepve olvasta, hogy a külügy nem tudott kint tartózkodó magyarokról, miközben 25 társával már hosszú idő óta kint dolgoznak.

Az ATV Híradó kérdésére vasárnap a Külgazdasági és Külügyminisztérium még azt közölte: nem tartózkodik magyar állampolgár Afganisztánban. A vasárnapi nyilatkozat és a most napvilágot látott információk közötti ellentmondást a tárca a Telexnek küldött levélben azzal magyarázta, hogy „ahogy minden válsághelyzetben lenni szokott, a külföldön rekedt magyar állampolgárok jelentkezése folyamatos, az adatok napról napra változnak. Ezt a jelenséget láttuk tavasszal is, amikor a koronavírus okozta válsághelyzetben kellett repatriálni magyar állampolgárokat a világ minden tájáról.”

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn elsősorban arról beszélt: a magyar kormány nem hajlandó a magyar emberekkel megfizettetni az elhibázott afganisztáni kivonulás következményeit, és nem fogad be korlátlanul bárkit menekültként, aki elhagyja Afganisztánt ezekben a napokban. Egyetlen kivételt tesznek: vizsgálják, hogyan tudnak segíteni azokon, akik az elmúlt húsz évben tolmácsként vagy más minőségben dolgoztak a magyar csapatoknak.

A Telex hétfőn emailben tett fel kérdéseket a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak. Egyebek mellett információt szerettünk volna kapni arról, hogy tudnak-e Afganisztánban tartózkodó magyar állampolgárokról, és milyen módon menekítené ki, illetve fogadná be Magyarország azokat az afgán állampolgárokat, akik a magyar misszió munkáját segítették az országban. Kíváncsiak voltunk arra is, van-e esetleg ilyen irányú együttműködés a V4-ek között.

Kövess minket Facebookon is!