Másfél méter magasan álltak a szeméthegyek a 22 éves férfi kertjében, vádat emelhetnek ellene

2021. augusztus 14. – 11:52

frissítve

Másfél méter magasan álltak a szeméthegyek a 22 éves férfi kertjében, vádat emelhetnek ellene

Másolás

Vágólapra másolva

Állítása szerint nem volt hajlandó szemétdíjat fizetni, ezért udvarán tárolta összegyűlt hulladékát az a 22 éves albertirsai férfi, aki ellen a ceglédi nyomozók most fejezték be a nyomozást, közölte a police.hu.

Az ügy egy feljelentéssel indult, a rendőrség 2020 decemberében kezdett nyomozni. A helyszíni szemle alátámasztotta a feljelentés adatait, a területen kiszuperált hűtőszekrények, elektronikai termékek, babakocsi, építési törmelék, bútorok, háztartási hulladék, gumiabroncsok hevertek helyenként 1-1,5 méteres magasságban.

A tulajdonos beismerte, kb. 8 éve hordja hulladékát a telekre, amihez „senkinek semmi köze”.

Az eljárás során kirendelt igazságügyi környezetvédelmi szakértő megállapította a talaj és a talajvíz veszélyeztetését, azt a szemét között található tárgyak a csurgalékvízen keresztül szennyezhették, de kitért egyes eszközök ózonkárosító hatására is és a felhalmozott anyagok között veszélyes hulladéknak minősülőt is talált.

A 22 éves férfi ellen a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!