Az egész várost lázban tartotta egykor a szentiváni klán, csak a butikosok és a hentesek sírtak
2021. augusztus 14. – 19:25
Emlékeznek még arra a téli reggelre 2013-ból, amikor a győrszentiváni színesfémes klán 14 tagjára kommandósokkal csapott le az adóhatóság? A cseh és szlovák szálakat érintő áfacsalási ügy okán perbe vont gyanúsítottak ma is bíróságra járnak, sőt: többüknek már a kisebb gondja lehet a színesfémügy. Tavaly ugyanis a drogbiznisz miatt vitték vissza a rács mögé a társaság néhány tagját egy újabb, reggeli ébresztő után. Megnéztük, hogy áll a per.
Még nem nevezzük retrónak a győri áfacsalási ügyet, de azért az idő nyomait már magán viseli. A vád alapja továbbra is az, hogy a főügyészség szerint 2006-ban – amikor bevezették hazánkban a fémhulladék fordított adózását – a V. testvérek és unokatestvérük, V. József elhatározták: ott adják el a rezet, ahol ilyen fordított adózás még nem létezik. A láncolatba Csehországban és Szlovákiában alapított strómancégeket iktattak be, hogy bruttó áron juttathassák el az árut a kohókba és visszaigényelhessék a nem létező áfát. A strómanokat beszervezték, lépéseiket a szerződések aláírásáig irányították, majd a céget megszüntették, s cégenként 20–30 millió cseh és szlovák koronás áfával csaltak. Igen, akkor még korona volt Szlovákiában.
A cseh és szlovák állam kérte fel intézkedésre a magyar hatóságot, mivel az ottani áfa elvonása volt az ügy tárgya, és így a kár sem itthon keletkezett, de a csalás az nálunk is csalás. A védelem érvelt ezzel: vajon a szlovák hatóság is így küzdene-e a magyar költségvetésért?
Sok minden változott a nyolc év – és a 2015-ben indult per hat és fél éve – során, de van egy fix pontunk: a vádlottak mindent tagadnak. Pedig a „tagadnivaló” is szépen gyarapodott ez idő alatt, mert a nyomozás során felgöngyölített szálakból öt további vádat csatoltak az alapügyhöz. A vádirat átlagos „kisregénynek” már hosszú is lenne a 180 oldalával.
2013. január: mi lett a lefoglalt luxusautókkal?
A főügyészség és a NAV 2013. január 7-én szervezett, kommandósokkal támogatott akcióján 14 embert vittek be. Köztük a hálózat vezetésével vádolt négy fivért és unokatestvérüket, fél évvel később később pedig az ötödik fivért is, aki nem volt otthon az akció idején. A hatóság által készített videóban látható luxust tátott szájjal nézte az ország. Luxusautókat – Lamborghiniket, Porschékat – is lefoglalt a hatóság, amely akkor már jó négy éve figyelte a V. fivérek tevékenységét. A kocsikat egyébként azóta a Győri Törvényszék értékesítette, a bevételt letétbe helyezte, hogy a maratoni per során ellenértékük ne romoljon sokat. (A pénz sorsa az ügy alakulásától is függ – tudatta dr. Máté Kinga bírósági szóvivő.)
Eleinte egész Győr a klánról beszélt
A végül elfogott 16 főhöz 10 újabb vádlott társult, és majdnem három évig voltak előzetes letartóztatásban a klántagok 2013-tól. Első körben jóformán minden gyanúsítottat bevittek, majd szép lépcsőzetesen szabadult a társaság. A kisebb halak után az első nagyobb H. József volt, aki azért mehetett háziőrizetbe, mert 2015 nyarán hátsófali infarktust kapott, és Balatonfüreden kezelték. Ekkoriban kezdett egyébként gyakorlattá válni az elektronikus nyomkövető. A háziőrizeteket is feloldották 2018-ig, de a fővádlottaknak – akiket drogüzlet miatt nem vittek be tavaly ismét – azóta is hetenként jelentkezniük kell a rendőrségen.
Eltelt hét év, csendben folynak a tárgyalások, bezzeg hajdan egész Győr erről beszélt. A letartóztatások meghosszabbításáról szóló ülések idején eleinte 60-80 fős baráti csoport szolidarizált órákig a bíróság előtt. A lakosság többsége tapsolt a letartóztatás többszöri meghosszabbításának, de közben bizony a butikosok, hentesek, vendéglátósok panaszolták, hogy elvesztették állandó, tehetős vevőiket. Ennek dacára a lefoglalt luxusautók egykori tulajdonosai 2015-ben beesett arccal vallották a bíróságon, hogy semmijük sincs, egyikük állítása szerint 60-70 ezer forintot keresett letartóztatása előtt.
A drog miatt van, akit életfogytiglan fenyeget
A teljes elkövetési érték 4 és fél milliárdosra rúg. Irgalmatlan nagy összeg, különösen úgy, hogy a kár 2009 előtt keletkezett. A Covid-járvány előtt úgy festett, perbeszédekre kerül sor, aztán tavaly június 30-án 20 embert fogtak el Győr-Moson-Sopron és még két megye 27 helyszínén. Főként marihuána, illetve amfetamin birtoklása miatt újra rács mögött tartják V. Róbertet, V. Csabát, testvérüket, M. Lajost, az ő fiát, valamint V Róbert fiát is, aki az adócsalásban nem volt benne. Az újabb gyanúsítottak között találjuk viszont a szentiváni fivérek idős édesanyját. Míg a régi ügyben – az időmúlásra tekintettel – talán 6-8 év börtön lehetett volna elmarasztaló ítélet esetén a végeredmény, most V. Csabát az életfogytiglan is fenyegeti.
Védője, dr. Szikinger István tavaly nyáron a Blikknek azt nyilatkozta: V. Csaba csak a fogyasztást ismeri el, azt nem, hogy kereskedett volna a kábítószerrel. Ma már csak az eredeti színesfémes ügyben képviseli a védencét, és ugyanazt állítja most is, mint az eljárás legelején.
A védencem nem veszélyes, Tacskónak is hívják
„Nagyon régóta tart az ügy, és még mindig nem tudom megmondani azt sem, hogy ártatlan-e a védencem, mert nem tudjuk, hogy pontosan mivel vádolják. Az ellenük felhozott vádak valamiféle kollektív bűnösségről szólnak, és nem látjuk, hogy egyének szerint kinek mi volt a felróható magatartása a vádhatóság szerint” – mondta a Telexnek az ügyvéd, aki szerint a 37 éves V. Csabát már a 2013-as akció is „sokként érte”. Az ügyvéd egyébként már az eredeti eljárás elején is kritizálta a látványos rendőri készültséget, ami azt sugallja, hogy világrengető maffiaügyről van szó, ehhez képest – hangsúlyozta akkor – az ő ügyfelének beceneve másról árulkodik: „Zsíroskenyérnek”, „Nyálasszájúnak” és „Tacskónak” hívják.
Idén ítélet?
Az elsőfokú ítéletig látványos tárgyalás már nem lesz, és úgy tudjuk, hogy a bíróság az eljárás körülményeire tekintettel írásban fogja kérni őszig a perbeszédet huszonhat vádlott védőjétől és az ügyésztől. A szereplőket a Covid miatt is nehéz volt egy tárgyalóteremben meghallgatni, ráadásul a drogügyben is érintetteket egymástól elválasztva tartják különböző börtönökben, és onnan is kellene távmeghallgatással bekapcsolni a győri terembe. Ennek ellenére úgy számolnak, hogy idén végre elhangzik az elsőfokú ítélet.
A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.