Leleplezés: a zsidó híroldal munkatársa náci karlendítés közben
2021. augusztus 12. – 09:18
frissítve
Szerdán írtunk arról, hogy a Vasárnap.hu kormányközeli keresztény lap július végén kinevezett új főszerkesztője, Horváth Tamás korábban erősen kötődött az Erő és Elszántság nevű neonáci szervezethez. Horváth először nem ismerte el megkeresésünkre, hogy tagja volt a szervezetnek, később a Magyar Nemzetnek igen, de azt is jelezte, hogy eltávolodott tőle.
Egy nap sem telt el, amikor a Vasárnap.hu cikkéből kiderült, hogy egy motoros futár érkezett a szerkesztőségéhez, és átadott egy pendrive-ot, rajta egy fotóval, amelyen a Neokohn nevű zsidó portál újságírója látható náci karlendítés közben. Gyenge Dániel elismerte, ő van a képeken, bocsánatot kért.
„Tartozom egy mély bocsánatkéréssel a Neokohn olvasóközönsége, a szerkesztőség, és a zsidó közösség tagjai felé is. A személyemet érintő cikkben szereplő képek valódiságát nem cáfolom, és azt sem hogy kezdő gimnazistaként, kamaszkoromban vállalhatatlan és ordas eszméknek voltam rabja” – írta Gyenge.
A Neokohn várja Horváth Tamás magyarázatát is, miért relativizálta a holokausztot. Egyelőre csak egy olyan interjút adott, amiben nem vonta vissza korábbi kijelentéseit.