Szijjártó megépítette a műfüves focipályát a balatoni nyaralóhoz, de alig látják mostanság a faluban

Legfontosabb

2021. augusztus 12. – 07:00

frissítve

Szijjártó megépítette a műfüves focipályát a balatoni nyaralóhoz, de alig látják mostanság a faluban
Pazar kilátás nyílik a focipályáról is – Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Lélegzetelállító panoráma nyílik a balatonedericsi Öreghegyről. Szőlősorok, hangulatos házikók között, egy szűk zsákutca végén található Szijjártó Péter külügyminiszter méretes birtoka. A ház jól illik az idilli környezethez, ám a hozzáépített terasz, a műfüves focipálya, a fedett uszoda, a térkövezett autófeljáró és a biztonsági kamerák már furcsábban hatnak a hegyoldalban. A környéken élőknek is szokatlan volt eleinte, hogy még a kisboltba is testőrök kísérik a minisztert, de mára hozzászoktak. Igaz, idén még csak egyszer találkoztak vele a Balaton-felvidéki faluban. Megnéztük Szijjártó Péter nyaralóját Balatonedericsen, ahol pont az ő háza előtt újították fel az utcát pár éve.

Az ország legpazarabb panorámájával rendelkező focipályája épült meg Szijjártó Péter balatonedericsi telkén. Múlt héten írta ezt Hadházy Ákos a Facebookon, és pár képet is megosztott a külügyminiszter nyaralójáról, amely jócskán megváltozott azóta, hogy Szijjártó 2009 nyarán megvásárolta.

A miniszter két év alatt alatt összesen több mint tízezer négyzetméternyi területet vett az edericsi Öreghegyen.

Később összevonta az egymás mellett fekvő telkeket, és kerítést húzott fel a birtok köré. A telkek egy részének ő az egyedüli tulajdonosa, van, amelyiken pedig osztozkodik (a vagyonnyilatkozatában csak a résztulajdonlás látszik, a másik tulajdonos vagy tulajdonosok személye nem).

Távol a kaputól és az érdeklődő szemektől egy 91 négyzetméteres ház áll, ahova hosszú, térkővel burkolt autófeljáró vezet díszkivilágítással. Közelebb a kapuhoz egy kisebb – papíron – gazdasági épület, azt nem tudni, használják-e egyáltalán. Mögötte fekszik az elmúlt napokban híressé vált műfüves focipálya, arrébb fedett uszoda.

Megváltozott a környék, Ákos is itt vett házat

Talán még Brüsszelt és Gyurcsányt is elfelejti Szijjártó Péter, amikor kiül a házhoz utólag hozzáépített óriási teraszra, olyannyira lélegzetelállító látvány tárul elé.

A külügyminiszter birtokáról rálátni a Balaton kék vizére, a Badacsonyra és a szigligeti várra is.

„Semmi pénzért nem költöznék el innen” – fogalmazott egy fiatal férfi az egyik közeli utcában. Nem messze van a külügyminiszter házától Kovács Ákos zenész és Soma „Mamagésa” nyaralója, de beszámolók szerint festők, írók is laknak a faluban.

Azt mesélik, az elmúlt pár évben kapták fel Balatonedericsnek ezt a különleges részét, sorra adták-vették a házakat, ma már több apartmanház és Airbnb is működik itt. „Kicsit azért zavar, hogy így fellendült, 14 éve még más volt a hangulata” – mondta Hanna az egyik közeli ház teraszán ülve. A faluban és a strandon is nagyobb a tömeg, népszerű lett a Balaton fővárostól távolabb eső csúcsa. A kereslettel együtt pedig felmentek az ingatlanárak is, 123 millió forintért hirdetnek egy nagyobb házat a környéken.

Egy szűk, vadregényes zsákutca vezet fel Szijjártó kapujáig. A kerítésen se egy névtábla, se egy házszám. Hogy itt nem akárki lakik, az mégis gyanús lehet a kerítés miatt, mert a legtöbb telket a hegyoldalon maximum a bokrok választják el a köves utcától. A felszerelt kamerák garmadája pedig már egyenesen árulkodó jel.

Kívülről öt kamerát tudtunk összeszámolni, de se onnan, se a telket fentről övező utcából nem lehet a teljes birtokot belátni.

Szijjártó felesége a Blikknek július végén azt mondta, hogy épp ezekben a napokban, augusztus elején lesz szabadságon a külügyminiszter. Úgy tűnik azonban, idén nem Balatonedericsen tölti a család a nyarat, hétfőn legalábbis nem láttuk őket, amikor megnéztük Szijjártó birtokát.

Biztonsági kamerákat szereltek fel, és egy hatalmas teraszt építettek a házhoz – Fotók: Ajpek Orsi / Telex Biztonsági kamerákat szereltek fel, és egy hatalmas teraszt építettek a házhoz – Fotók: Ajpek Orsi / Telex
Biztonsági kamerákat szereltek fel, és egy hatalmas teraszt építettek a házhoz – Fotók: Ajpek Orsi / Telex

2014-ben az Indexen írtunk először a frissen kinevezett külügyminiszter luxuspanorámás nyaralójáról.

Szijjártó nem árulta el akkor, hogy mennyibe került a balatonedericsi birtok, mindössze annyit mondott, hogy vagyonnyilatkozataiban eleget tett törvényi kötelezettségeinek.

A vagyonnyilatkozatban valóban nem kell feltüntetniük a képviselőknek az adásvétel részleteit, így pontosan azóta se derült ki az összeg, és helyben is csak pletykák vannak róla. Ami viszont biztosan megállapítható, hogy a fideszes képviselő megtakarításai nagyjából 20 millió forinttal csökkentek 2009-ben az Index 2014-es összesítése szerint.

Míg 2009 elején 49,86 millió forintja volt Szijjártónak, 2010 elején – az edericsi vásárlás után – csak 29,58 millió forintot írt ebbe a rubrikába.

Jól láthatóan azonban nem viselte meg olyan nagyon a költekezés, mert egy évvel később már 35,99 millió megtakarítást tudott feljegyezni. Pedig abban az évben bővítette az edericsi házát pár telekkel.

Mára megszokták, hogy testőrökkel jár a kisboltba

Korábban jóval gyakrabban nyaralt családjával Szijjártó Balatonedericsen, idén még csak egyszer látták a faluban, valamikor húsvét környékén.

„Arról lehet tudni, hogy itt van, hogy az autója előtt és után is jönnek a TEK sötétített üvegű furgonjai”

– mondta egy idősebb férfi, aki évtizedek óta kijár a szőlősbe, és Szijjártóval is összefutott már az utcában.

Testőrök kísérik a külügyminisztert, még a helyi kisboltba sem mehet egyedül. Ott azt mesélték, megvan a forgatókönyve Szijjártó vásárlásának. Előbb bemegy egy testőr körülnézni, ketten pedig kintről, az út két oldaláról figyelik az eseményeket. Eleinte furcsa volt a helyieknek a testőrök jelenléte, de azt mondják, mára hozzászoktak.

Szijjártót közvetlen embernek jellemezték, aki szívesen leáll beszélgetni a bolt előtt, egyik évben kisfiaival még a március 15-i zászlókat is segített kirakni.

„Nekem az a furcsa, amikor a tévében öltönyben látom”

– mondták róla a boltban. Balatonedericsen – mint bárki más – főként rövidnadrágban, pólóban, esetleg melegítőben jár a külügyminiszter, de a beszámolók szerint ilyenkor a testőrei is lazábbra vehetik az öltözéküket.

Fedett medence lett a pancsolóból – Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Fedett medence lett a pancsolóból – Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Pár éve a Blikknek azt mesélte a nyaralásáról Szijjártó, hogy ilyenkor két kisfiával gyakran kirándulnak a Balaton-felvidéken, strandolni pedig Gyenesdiásra járnak. Ma már nem kell lebiciklizniük a partra a hosszú, köves úton.

Nemrég ugyanis kibővítették a medencét, amiről hét éve még azt állította Szijjártó az Indexnek, hogy valójában csak „egy néhány négyzetméteres műanyag pancsoló a gyerekeknek”.

Kívülről ugyan nehezen lehet rálátni, de annyi mindenképp megállapítható, hogy a pancsolónál komolyabb medence van a ház mellett. A szomszédok azt mondták, az elmúlt években építettek hozzá, egy-két éve be is fedték, hogy védjék a vizet az elkoszolódástól, és akár rossz időben is lehessen fürdeni a mesés panorámát szemlélve.

„Akinek van pénze, az tud építkezni”

Valamikor tavaly készült el a műfüves focipálya, amit alkalomadtán lábtengózásra is használnak. Az egyik kapu mögé magas kerítést húztak fel, nehogy átszálljon a szomszédba a labda egy elhibázott lövés után.

A műholdképek alapján 2019-ben még biztosan nem volt ott a sportpálya, a tavaly nyári felvételen azonban már jól kivehető. Így bárki könnyen megtalálja a birtokot, pláne azután, hogy Hadházy bejegyzését követően

egy leleményes internetező külön is megjelölte Google Mapsen a sportpályát „Szijjártó Petike focipályája” címmel.

A környéken élőket azonban érezhetően sokkal kevésbé foglalkoztatja a műfüves pálya, mint az internetezőket. Azt mindenki tudja, hogy hol van a külügyminiszter telke, de azt nem igazán figyelik, hogy milyen látogatók érkeznek hozzá.

Műfüves focipálya Szijjártó Péter balatonedericsi nyaralójának kertjében – Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Műfüves focipálya Szijjártó Péter balatonedericsi nyaralójának kertjében – Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Szijjártót még nem látták a pályán focizni, pedig Facebook-oldalán előszeretettel oszt meg magáról fotókat sportolás közben. A kormány oldalán elérhető szakmai önéletrajzában is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy 2011 és 2016 között igazolt futsaljátékos volt, két NB I-es és 85 NB II-es mérkőzésen lépett pályára.

„Akinek van pénze, az tud építkezni. Kisnyugdíjból nem lehet”

– így értékelte az építkezést egy idős házaspár, akik a nyolcvanas évek eleje óta jól ismerik a környéket. Mint mesélték, évek óta nem sétáltak fel Szijjártó birtokához, az építkezésekből is javarészt csak a port tapasztalták, ahogy a teherautók vitték fel az alapanyagokat a murvás úton.

Nem árulta el a külügy, ki fizette a focipályát

A 2014-ben megjelent első fényképeken még nem volt rajta a hatalmas terasz, és a térkövezett autófeljárót is azóta alakították ki. A kert is láthatóan sokat változott azóta, valamint a kaput és a kerítést is nemrég húzhatták fel, de beszámolók szerint a házat is felújították, és a garázst is nagy valószínűséggel utólag alakították ki.

Hétfőn írásban fordultunk Szijjártó Péterhez, hogy megtudjuk, mennyibe került a ház felújítása, a műfüves focipálya és a medence kiépítése, és arra is rákérdeztünk, hogy ki fizette a munkákat.

„A Külgazdasági és Külügyminisztérium nem illetékes abban, hogy a külügyminiszter és családja mire fordítják adózott jövedelmüket.”

Mindössze ennyit válaszolt a minisztérium sajtóosztálya. Kérdéseinket elküldtük Szijjártó Péter parlamenti és minisztériumi emailcímére is, de cikkünk megjelenéséig nem reagált.

A kilátás minden irányból páratlan – Fotók: Ajpek Orsi / Telex A kilátás minden irányból páratlan – Fotók: Ajpek Orsi / Telex
A kilátás minden irányból páratlan – Fotók: Ajpek Orsi / Telex

Könnyen lehet persze, hogy a focipályát a külügyminiszter felesége a belsőépítészeti cégének osztalékából fizette ki. Szijjártó-Nagy Szilvia 2019 közepén alapította meg az Interior Design Kft.-t, amely története azóta mesésen alakul. Az első fél évben 229 millió forintos árbevételt ért el, és tulajdonosa az év végén 68 millió forint osztalékot tudott kivenni a cégből.

Bár a honlapja azóta se készült el, tavaly a járvány alatt még több megrendelés érkezhetett be a vállalathoz:

1,3 milliárd forintos nettó árbevételt könyvelt el, Szijjártó-Nagy Szilvia pedig 285 millió forint osztalékot vett fel.

Ez elég lehet egy adriai jachtozásra, és még a focipályára is marad pénz, ahol akár a család jó barátjával, Dzsudzsák Balázzsal is játszhat a külügyminiszter.

Épp azt az utat újították fel, amely Szijjártó nyaralójához vezet

Szijjártó balatonedericsi telke legutóbb 2017-ben került a hírekbe, amikor a Hvg.hu arról írt, hogy épp a külügyminiszter nyaralójához vezető utat újították fel, ráadásul nem is akárhogy. A hétszáz méteres szakasz első ötszáz méterére csak mészkövet döngöltek le, az utolsó, házhoz közelebbi kétszáz méteres rész pedig jobb minőségű, pormentes burkolatot kapott.

Egy nagy esőzés több utat is elmosott, és lakossági bejelentések után kértünk állami segítséget – mondta a falu akkori polgármestere, Töreky Lászlóné a Hvg.hu-nak. A teljes projekt költsége 13 millió forint volt, azt pedig a műszaki szakemberek határozták meg, hogy melyik út milyen burkolatot kaphat. A tíz szakaszból csak kettőnél írták elő a jobb minőségű felületvédelmet, az egyik épp a külügyminiszter házához vezető rész.

Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Szijjártó akkor úgy nyilatkozott, hogy nem tudott az útfelújításról, de ha megkérdezték volna, határozottan ellenezte volna, szerinte ugyanis műszakilag sem látszott indokoltnak.

„Amikor megcsinálták, nem így nézett ki. Nagyon jó volt”

– mondta a már idézett idősebb férfi. Mára megkopott valamelyest a burkolat. Úgy látszik, nem bírja jól az esőzést, de azért még gond nélkül fel lehet menni autóval, és valóban jóval kevésbé porzik az út az utolsó szakaszon, mint a többi környező utcában.

Szülői segítséggel vett villát Dunakeszin, a kölcsönt azóta sem fizette vissza

Az év nagy részét a Dunakesziben vásárolt villában tölti a Szijjártó család, ahol szintén van egy fedett medence, valamint jakuzzi és finn szauna is tartozik a házhoz. Az egykori ingatlanhirdetés szerint kétszáz négyzetméteres teremgarázst alakítottak ki a villa aljában, ahova öt autó tud beállni, és még saját autómosó is van az épületben.

A házat 2014-ben 167 millió forintért vette a házaspár.

Az RTL Klubnak először azt mondta Szijjártó, a vételár felét, 80 milliót fizette ki saját zsebből, a fennmaradó összeget pedig szülei, illetve felesége és felesége szülei adták össze. Pár nappal később aztán módosította a magyarázatot. Az új verzió szerint saját megtakarításaiból csak 68 millió forint származott, szülei pedig 79 millió forinttal járultak hozzá a vételárhoz. Ebből 45 milliót kölcsönbe adtak, 34 milliót pedig ajándékba.

A kölcsönt azóta se fizette vissza a külügyminiszter, idei vagyonnyilatkozata alapján 30 millió forinttal még mindig tartozik a szüleinek. Dunakeszi és Balatonederics mellett Győrben is van még egy ingatlan a tulajdonában, a kertes ház 3/5-öd része 16 éves korában került a nevére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!