Közel 900 milliót költöttünk két év alatt a Türk Tanács budapesti képviseletére
2021. augusztus 11. – 10:37
891 millió forintba került a Türk Tanács két budai képviseletének fenntartása az elmúlt közel két év folyamán – derült ki a Magyar Narancs által igényelt közérdekű adatokból.
A lap azután nyújtott be adatigénylést, hogy Mesterházy Attila képviselői kérdésére, amely ezt a témát firtatta, elkerülő választ adott a külügyi tárca még júniusban. A Narancs.hu szerette volna megismerni az adatokat, hiszen közpénzről van szó: a Türk Tanács nem csak ingyen használhatja a magyar állam által 1,4 milliárd forintból megvásárolt Ybl-villát és egy budai, Medve utcai irodát, de a hazai képviselet minden fenntartási költségét, dolgozóinak bérét is az államkasszából fizetik.
A kapott adatokból kiderült, hogy a működési és dologi kiadások eddig 742,4 millió forintba kerültek, a belföldi személyzet bér- és járulékköltsége mostanáig 73 millió forint volt, a Medve utcai iroda éves szinten 24,5 milliós büdzsével üzemel, protokollköltségekre pedig 28,3 millió forintot fizetett Türk Tanács budapesti képviselete.
Szél Bernadett és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselők tavaly novemberben személyesen körül szerettek volna nézni az Ybl-villában, de nem engedték be őket az épületbe. Az irodát vezető Hóvári János (akinek bére az adatigénylés alapján 2020-ban már 950 ezer forint volt) később telefonon közölte Széllel, hogy nem tudnak találkozni, mivel a képviselő ki van tiltva a külügyminisztérium épületeiből.
A Külügyminisztérium közölte a lappal azt is, hogy Magyarország 2018 szeptembere óta – ettől az időponttól tölt be megfigyelői státuszt a rajtunk kívül öt országot összefogó Türk Tanácsban – 37,45 milliárd forinttal nőtt a tanácstagokkal folytatott kereskedelmi forgalmunk. A keleti nyitás relatív sikerét mindemellett árnyalja, ha a teljes képet nézzük, erről ebben a cikkünkben olvashat.