Közzétették a Keszthely–Zalaegerszeg között épülő 2x2 sávos autóút tenderét

2021. augusztus 10. – 08:54

frissítve

Közzétették a Keszthely–Zalaegerszeg között épülő 2x2 sávos autóút tenderét
Az épülő M76-os autóút nyomvonala Keszthely külterületi településrésze, Fenékpuszta közelében 2019. december 20-án. Az új gyorsforgalmi út az M7-es autópályát a sármelléki repülőtér érintésével köti majd össze Zalaegerszeggel. Fotó: Varga György / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közzétette az ajánlati felhívást az M76-os autóút Fenékpuszta–Sármellék közötti szakaszának kivitelezésére. Ezzel a beruházással az M7-es autópályán keresztül közvetlen gyorsforgalmi úthálózaton elérhető lesz a megyejogú város, Zalaegerszeg számára a Balaton és Budapest. Az autóút építése három szakaszban valósul meg.

Első szakasz: A kiviteli tervek szerint egy 11 km hosszúságú, 2x2 sávos autóút épülne a jelenleg kivitelezés alatt álló M76-os fenékpusztai csomópontjából indulva Sármellékig. A Sármelléki repülőtér az újonnan építendő repülőtere is becsatlakozik az M76-os autóútba. A 76 sz. főúttal párhuzamos Keszthely–Fenékpuszta–Sármellék közötti szakaszon önálló kerékpárút is épül, 5892 m hosszban.

Második szakasz: Az M76-os autóút Sármellék–Zalaegerszeg Keleti csomópont közötti szakaszán egy 23,6 km hosszúságú, 2x2 sávos autóút épülne Zalaapáti–Alsónemesapáti között, Alsónemesapáti–Misefa közötti közel 5 km hosszú szakaszon a nyomvonal még Kisbucsa és Nemessándorháza településeket érinti. A tárgyi M9-es és a tervezett M76-os autóút kiépülésével, az M7-es autópályán keresztül közvetlen gyorsforgalmi úthálózaton elérhető lesz a megyejogú város számára a Balaton és Budapest.

Harmadik szakasz: Az M76-os autóút Zalaegerszeg Keleti csomópont – Zalaegerszeg Északi csomópont közötti szakaszon egy 9,2 km hosszúságú, 2x2 sávos autóút épülne az épülő Autóipari Tesztpálya fejlesztési területe és a Zalaegerszeg Logisztikai Központ közelében.

A tender nyílt, az ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje 2021. szeptember 10.

Mint írtuk, a kormány egy novemberi határozatban elkülönített összesen mintegy 430 milliárd forintot arra, hogy 2021 és 2024 között megépüljön az M76-os autóút Fenékpuszta és Zalaegerszeg közötti szakasza, befejezzék az M6-os autópályát a Bóly és Ivándárda közötti szakasz megépítésével, négysávúsítsák a 37-es főút Szerencs–Gesztely szakaszát, és megépüljön a Sajószentpéter–Berente elkerülőút is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!