Az orvosok többsége elégedett az alapbéremeléssel és a hálapénz betiltásával

2021. augusztus 10. – 13:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orvosok kétharmadának helyzete javult az egészségügyben elfogadott béremeléstől, a megkérdezettek 9 százalékának viszont romlott az anyagi helyzete a hálapénz hiánya és a másodállások tiltása miatt, ez derült ki a Magyar Orvosi Kamara kutatásából, amiben 279 szakorvost kérdeztek meg.

Eszerint például

  • az alapbéremeléssel a megkérdezett orvosok 79 százaléka elégedett, 16 százalék nem, 5 százalék pedig egyáltalán nem elégedett. Akik nem elégedettek, azt mondták, nettó másfél millió forintos bért tartanának megfelelőnek. A kamara szerint ugyanakkor a béremelés árát jelentős mértékben az ügyeleti ellátáson spórolja meg a költségvetés.
  • A megkérdezettek 47 százalékának nem változott az ügyeleti díja, 31 százalékának nőtt, 22 százaléknak – vagyis minden ötödik orvosnak – csökkent. A kamara szerint az orvosok a hétköznapi ügyeletért nettó 9, a hétvégi ügyeletért nettó 12 ezer forintos óradíjat tartanának elfogadhatónak.
  • Az orvosok 74 százaléka helyesli, hogy betiltották a hálapénzeket, 18 százalék nem ért ezzel egyet, 8 százalék pedig nem tudja, vagy nem válaszolt erre a kérdésre. A többség viszont nem támogatja azokat a módszereket, ahogy ellenőrzik a hálapénzeket.
  • Március óta engedélyköteles az, hogy egy az állami egészségügyben tevékenykedő orvos magánellátásban vagy más másodállásban is dolgozhasson. A felmérés arra kérdezett rá, hogy korlátozza-e érdemben az orvosok magánrendelését vagy másodállását a törvény. A válaszok szerint 75 százaléknak egyáltalán nem, 13 százaléknak igen, 12 százalékának részben, írja a lap.

A kamara azt is bejelentette, hogy plakátkampányt indítanak a hálapénzmentes egészségügyért, mert hiába büntethető a törvény szerint a hálapénz, egy több évtizedes gyakorlatot szerintük nem lehet csak úgy kitörölni a lakosság tudatából. Összesen négyezer plakátot tesznek ki 167 kórházban, kettő már ki is került az Uzsoki kórház elé. Ezek így néznek ki:

Fotó: MOK
Fotó: MOK

Pár napja például vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt indult nyomozás egy budapesti főnővér ellen, mert a gyanú szerint hozzátartozóktól pénzt vett át egy idős nő egyhavi kezeléséért, ami egyébként a társadalombiztosítás miatt ingyenes volt.

Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról erről a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!