Áder a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki az azeri nagykövetet

2021. augusztus 10. – 11:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adományozott Áder János köztársasági elnök Azerbajdzsán magyarországi nagykövetének, dr. Vilayat Mukhtar oglu Guliyevnek.

A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent határozat szerint Guliyev a „magyar–azeri kapcsolatok erősítése, valamint a két ország politikai, gazdasági és kulturális együttműködésének előmozdítása érdekében végzett kimagasló munkája elismeréseként”, Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztése alapján kapta a kitüntetést.

Guliyev 2010 óta Azerbajdzsán magyarországi nagykövete, korábban hazája külügyminisztere is volt. Leghíresebb Magyarországhoz kapcsolódó ügye Ramil Szafarov azeri katonatiszt, a „baltás gyilkos” néven elhíresült bűnöző hazavitele volt 2012-ben – írja a Szabad Európa.

Vilayat Guliyev, Azerbajdzsán budapesti nagykövete és Glattfelder Béla, gazdaságszabályozásáért felelős államtitkár turizmusról szóló együttműködési megállapodást írt alá a Parlamentben 2014. november 11-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Vilayat Guliyev, Azerbajdzsán budapesti nagykövete és Glattfelder Béla, gazdaságszabályozásáért felelős államtitkár turizmusról szóló együttműködési megállapodást írt alá a Parlamentben 2014. november 11-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Nem ő az egyetlen, aki kitüntetést vehetett át Ádertől. Az osztrák Grawe–Vermögensverwaltung életbiztosító magyarországi leányvállalatnak alapítóját, Othmar Ederert a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntetik ki. Az indoklás szerint az üzletember a „magyar Grawe Életbiztosító sikeres működtetése érdekében végzett több évtizedes munkája elismeréseként” kapta a kitüntetést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!