Rongált az éjjeli vihar

2021. augusztus 9. – 05:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több helyen is fákat csavart ki, elektromos és távközlési vezetékeket rongált meg a viharos szél vasárnapról hétfőre virradó éjjel, írja az MTI az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) tájékoztatása alapján. Eszerint vasárnap a késő esti óráktól riasztották a tűzoltókat viharkárokhoz elsősorban

  • Pest,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg,
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és
  • Budapesten.

A károk felszámolása még hétfőn hajnalban is zajlott. A katasztrófavédelem egységeit főként útra, épületekre dőlt fák, leszakadt faágak eltávolításához riasztották, korábbi közlés szerint már vasárnap éjjel fél egyig mintegy harminc helyszínre kellett kivonulniuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!