Állatos-gyerekes pornót küldött egy férfi a neten megismert nőnek, amikor megtudta, hogy szereti az állatokat

2021. augusztus 9. – 07:53

Másolás

Vágólapra másolva

Egy férfi álnéven létrehozott egy profilt egy népszerű közösségi oldalon, majd az így megismert hölgynek „embereket és állatokat szexuális cselekmény közben ábrázoló fényképeket és videókat” is küldött, írja közleményében az ügyészség.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 33 éves férfi tavaly februárban küldte a fényképeket és videókat a nőnek, mert megtudta, hogy a nő szereti az állatokat. Az elküldöttek között olyan fénykép is volt, amelyen „kiskorú szerepelt együtt félreérthetetlen helyzetben egy állattal, a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázolva”, fogalmaz az ügyészség.

Emellett a férfi gyermekpornográf felvételeket is birtokolt, a nyomozó hatóság 117 gyermekpornográf felvételt talált az informatikai eszközein. A gyermekpornográf felvételeken ugyancsak láthatók voltak állatok is.

A férfit az ügyészség két bűncselekménnyel, átadással, illetőleg tartással elkövetett gyermekpornográfia bűntettével vádolja.

Vele szemben hét és fél év is kiszabható.

Az eljárást a Győri Rendőrkapitányság munkatársai folytatták le, érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fog hozni az ügyben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!