A vártnál hamarabb kész lehet a Blaha Lujza tér egyes részeinek felújítása

2021. augusztus 7. – 10:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Akár a tervezettnél korábban véget érhet a Blaha Lujza tér egyes részeinek felújítása, tájékoztatott a BKK. Mivel kétszeres sebességgel folytatódik a munka, már augusztus 9. és 19. között befejezhetik a felújítás jelelegi részét. Ennek értelmében augusztus 9-tól változik a forgalmi rend, a Rákóczi út mindkét sávját lezárják a belső irányban, viszont könnyebb lesz majd jobbra kanyarodni a Nagykörútról a Rákóczi út felé.

A tér szökőkutas és parkoló része viszont továbbra is lezárva marad a gyalogosok és autósok számára, illetve lezárják a Corvin Áruház és az Europeum között szervízutat augusztus 9-től. Zsákutcává alakítják a Somogyi Béla utca tér felőli végét, de járókelőknek biztosítanak az áthaladáshoz szükséges gyalogosfolyosókat. A Stáhly utca tér felőli része szintén zsákutca lesz, illetve megváltoztatják a parkolást a kórház felőli oldalon is.

A 99-es és a 217E BKV-buszok megállói maradnak a helyüket, és ismét az eredeti útvonalukon közlekednek. A 4-es, 6-os villamos járatait nem érinti a felújítás.

Az új Blaha Lujza tér a tervek szerint egy fás, ligetes környék lesz, de megtartják a téren található két tölgyfát, a szökőkutat és a Nemzeti Színház emlékművét is. Továbbá 70 új fát ültetnek, több lesz az ülőhely, és lesznek új köztéri székek és asztalok is. Kialakítanak két MOL Bubi-töltőállomást, illetve kerékpártámaszokat is. Ezen kívül lesz nyilvános, akadálymentesített vécét és megújítják a közvilágítást is.

A teljes felújítás a tervek szerint a komplett felújítás 2022 őszére készül el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!