Ráröpült a bringásreggelire a politika Óbudán

2021. augusztus 6. – 05:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Péntektől ismét indul az Óbudai Bringásreggeli program: augusztus és október között (három alkalommal) minden hónap első péntekén egyszerre három helyszínen, alkalmanként összesen 150 kerékpáros reggelizhet ingyen.

Az óbudai bringásreggelit Bús Balázs korábbi fideszes polgármester indította el a Bike & Breakfast programsorozat folytatásaként. Időközben volt egy választás, ahol Búst legyőzte a DK-s Kiss László. Idén így a Bús Balázs Óbudáért Egyesület koordinálásában és támogatásával szervezik meg az eseményt.

Az erre a programra készített külön weboldal szerint a csatlakozott vendéglátóhelyek (Cziniel cukrászda, Édes Szelet, Rozmaring kertvendéglő) minőségi alapanyagokból készült pékáruval, friss gyümölcslével és minőségi kávéval várják a bringásokat.

Bringásreggeli 2018-ban a budai rakparton – Fotó: Bruzák Noémi / MTI
Bringásreggeli 2018-ban a budai rakparton – Fotó: Bruzák Noémi / MTI

A kerületi önkormányzat új vezetése sem mondott le a bringásreggeliről, ősztől szintén folytatják a Kerékpárosklubbal a programot egy-egy kitelepített helyen Óbudán. Ez lényegében azt jelenti, hogy a Kerékpárosklub tavaszi és őszi bringásreggelijét megtámogatja az önkormányzat.

„Azt nem tudom, hogy a bringásreggeli nevet engedélyeztük-e a Bús-féle programhoz, viszont az nagyon jó, hogy mindkét politikai oldal szeretne kedvezni a bringával járóknak” – vonta le a következtetést lapunk érdeklődésére Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub szóvivője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!