Pszichés beteg volt és nem volt éles lőfegyver a férfinél, aki intenzívre került a TEK akciója után
2021. augusztus 6. – 10:21
frissítve
Egy veszélyes fegyveres sikeres semlegesítéséről szóló beszámolóként jelent meg a hír a Police.hu-n arról a férfiról, akit a Terrorelhárító Központ (TEK) emberei fogtak el a lakásában. A június 18-i akció körül azonban sokkal több a kérdés, mint a válasz. Valójában nem ment olyan flottul, mint a pajzsokkal, golyóálló mellénnyel felszerelt TEK-esek vágott videós beszámolójából tűnt: Krisztián agyi ödémával, szilánkos koponyatöréssel, tüdejét ért sérülésekkel másfél hónapig feküdt egy kórház intenzív osztályán. Többször volt kómában, amikor valamennyire magához tért, letartóztatásáról döntöttek. A rendőrség valójában tudott a férfi pszichés állapotáról, játékfegyveréről, de a TEK látszólagos tárgyalási kísérletéből és az erők bevetéséből nem látszik, hogy ezt számításba vették.
Fegyvere valójában egy '80-as években készült rugós játék légpisztoly volt, ő maga pedig nem egy elszánt fegyveres, hanem egy pszichés beteg, aki több mint másfél hónapot feküdt súlyos sérüléseivel az intenzíven azután, hogy a TEK lakossági bejelentésre kivonult és elfogta.
Krisztián története a rendőrségen belüli kommunikáció és a pszichiátriai ellátás körüli szabályozás hiányosságáról, és részben a TEK presztízsének védelméről szól. Legalábbis erre utal több bulvárlap és a TV2 beszámolója, amely a kétségek ellenére is egy fegyveres bűnöző elfogásáról szólt, így fel sem merült, hogy a többféle lövedékkel, sokkolóval, végül nyugtató injekcióval végrehajtott beavatkozás túlzott erővel történt a lakásába bezárkózott, túszok nélküli, így másokat nem veszélyeztető pszichésen sérült emberrel szemben.
A család nem feltétlenül a rendőri intézkedést vitatja, hanem azt, ahogyan az lezajlott, tisztázatlan körülmények között súlyos sérüléseket okozva, Krisztián pszichés állapotának megfelelő szakember érdemi bevonása nélkül.
A hivatalos személy elleni erőszakkal kapcsolatos feljelentést a rendőrség csak 11 nappal Krisztián elfogása után tette meg, és négy nappal azután, hogy a család panaszt és feljelentést is tett az elfogás módja miatt.
A rendőrség tudhatta, kihez vonulnak ki
„Fél éve kezelésre kellene mennie, de a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy mi lépjünk. Ha csinál valamit, és ott vannak a rendőrök és a mentők, akkor elviszik, de nekünk ehhez nincs jogunk. A kezelőorvosának írásban jeleztem fél éve, hogy Krisztián állapota egyre aggasztóbb, jó lenne, ha még időben jutna kórházi kezeléshez. Azt, válaszolta, hogy egy ilyen lépés megrontaná a kezeléshez szükséges bizalmat közte és Krisztián között. Így nem történt semmi” – mondta a 42 éves Krisztián édesanyja. Diplomás, több nyelvet beszélő fiánál 13 éve állapítottak meg paranoid skizofréniát. Zárkózottan él, bizonyos fokig rászorulva szülei támogatására.
A kommandós akció előtti héten Krisztián elkérte gyerekkori rugós légpisztolyát otthonról. Golyókat sem lehet már venni a régi szerkezethez, így odaadták neki. Június 15-én a légpisztollyal hadonászó Krisztián összetűzésbe került egy budakeszi fodrásszal, amiről a rendőrség is értesült. A rendőrök Krisztiánt akkor nem találták, de másnap nevelőapja bement tanúvallomást tenni Budaörsre, ahol ő is közölte a rendőrökkel, hogy Krisztiánnak orvosi segítségre van szüksége.
Este a rendőrök ismét érdeklődtek a szülőknél Krisztián holléte felől.
„Én megmondtam nekik, hogy egy jó dolog van, amit tehetnek, hogy bevitetik őt egy pszichiátriai osztályra.”
Ez a kérés is jelzi, hogy Krisztián helyzetéhez részben az egészségügy rendszerszintű problémái vezetnek: nincs a reintegrálható pszichés betegek számára igazi terápiás, rehabilitációs lehetőség. Krisztián édesanyja azt tapasztalta az elmúlt évek során, hogy a környezet vészjelzéseire sem nyílik meg egy olyan betegút, amelyre rálépve a beteg kezelést kaphatna. Ebben szerinte talán a személyiségi és önrendelkezési jogok félreértelmezése is szerepet játszik. „Azzal, hogy a szabályozás megpróbálja kikerülni a pszichiátriai diagnózisokkal és kényszerkezelésekkel való visszaélést, a szükséges ellátást is lehetetlenné teszi. Valamilyen középutat kellene keresni és találni, mert így mindenki csak vesztes lehet. Vesztes a beteg, vesztes a környezet és vesztes maga a társadalom is” – mondta édesanyja.
Pszichiátriai osztályra ettől nem került Krisztián, viszont június 17-én végül a rendőrség bevitte őt a VI. kerületi lakásából Budaörsre, ahol ujjlenyomatot is vettek tőle. Miután innen kiengedték, felhívta szüleit. „Nem volt pénze buszjegyre, azt mondta, hogy kért a rendőröktől, de azt válaszolták, hogy ha hülyén tud viselkedni, akkor gyalogolni is tud” – mondta édesanyja.
A következő nap jött a lakossági bejelentés Krisztián VI. kerületi lakásának szomszédjától, aki azt mondta, Krisztián fegyvert fogott rájuk. Hogy itt pontosan mi történt, nem tudni, a vége az lett, hogy Krisztián bezárkózott a lakásába. Ekkorra érkezett ki nagy erőkkel a TEK.
Most teperik le a maga fiát
„Régi konfliktus volt ez közöttük. Krisztián félt a szomszéd férfitól. Az ő felesége hívott fel azzal, hogy most megnézhetem magam, de már mindegy, épp teperik le a fiamat. Innen tudtam meg, hogy mi történt. Sem a rendőrség, sem a TEK nem értesített minket.”
A rendőrség később a nevelőapát hívta azzal, hogy „át kellene venni a lakást”. Arról, hogy mi történt, ekkor sem tájékoztatták. Csak a helyszínen szembesültek a betört ajtóval és a vértócsával.
Azt is nehezen derítették ki, hová vitték Krisztiánt, aki rögtön kórházi intenzív osztályra került súlyos állapotban.
Az elfogás pillanata nem látszott az akció vágott videóján, amely megjelent a Police.hu oldalán. Ezután a Bors írt az esetről, hogy „többször is rálőtt a TEK-esekre a terézvárosi ámokfutó”, beszámolt a támadóról hasonló módon a TV2, az Origo őrjöngő ámokfutóról írt, akit sikerült fegyver használata nélkül is ártalmatlanná tenniük a TEK-eseknek. Az Index úgy tudta, hogy „tíz lövést adott le egy riasztó- vagy éles fegyverből” a férfi.
A Pesti Srácok még egy saját videót is linkelt, amely az elfogás idején készült, ez azonban később elérhetetlenné vált.
A rendőrségi videó felirata jelenleg is gáz- és riasztófegyverről szól, bár azóta „fegyverszakértő is igazolta, hogy rugós légpisztolyról van szó, amely lövésre alkalmatlan” – mondta Krisztián ügyvédje. A Helsinki Bizottság ügyvédjeként is dolgozó Győző Gábor szerint rengeteg a kérdés az akció körülményeivel kapcsolatban, amit a rendőrségi vallomások sem tisztáztak.
Bár gáz- és riasztófegyverből leadott lövésről beszélnek, csak a már említett légpisztolyt foglalták le, és semmilyen lövedék sem volt a helyszínen.
Az ügyvéd elmondta, hogy a rendőri beszámolók alapján messziről adtak le Krisztiánra lövéseket babzsáklövedékkel, habszivacsfejű lövedékkel és gumilövedékkel. „Ha csak messziről lőttek, hogyan szerezhetett szilánkos koponyatörést?” – kérdezte.
Győző Gábor szerint az eddigi hivatalos beszámolók alapján nem szerezhetett volna olyan súlyos sérüléseket Krisztián, mint amilyenekkel egy hónapja a kórházban fekszik, a család orvosokra hivatkozó elmondása szerint többször életveszélyes állapotban.
Az ügyvéd azt is szokatlannak találja, hogy az akció után 11 nap kellett, hogy hivatali erőszak címén feljelentést tegyen a rendőrség Krisztián ellen. Ez négy nappal azután történt, hogy Krisztián állapotát látva a család feljelentést tett a budapesti regionális nyomozóügyészségen a TEK ellen, és panaszt is tett az intézkedésben érintett budaörsi és a terézvárosi rendőrségnél és a TEK-nél.
Az ügyvéd szerint a hivatalos személy elleni erőszak tényszerűen megtörtént azzal is, hogy Krisztián a játékfegyvert a rendőrökre fogta és bezárkózott, ezzel akadályozva a rendőröket az intézkedés végrehajtásában.
„Nem kifogásoljuk, hogy miért próbálták meg elfogni és miért indult ellene eljárás. Amit kifogásolunk, az az, ahogyan ez lezajlott.”
Nem volt érdemi információcsere az érintett rendőrség és a TEK között, nem volt valódi próbálkozás a kapcsolatfelvételre, és vitatható erővel léptek fel, bár az ügyvéd szerint a képet árnyalhatja, hogy a rendőrséghez érkezett lakossági bejelentéskor mi hangzott el a fegyverről.
„Rendben, készüljenek fel arra, hogy fegyver is lehet nála, nem játék, de akkor is tudniuk kell, hogyan lépjenek fel arányosan. Ha azonban csak a nyers erőben hisznek, mert erre vannak szocializálva, az nem lehet mindenre megoldás.”
Kómából ébredve kellett volna válaszolnia
A kómából ébresztett Krisztián gyanúsítotti kihallgatását július 16-án bonyolította le az ügyész és egy hivatalból kirendelt védő. Másnap akarták vele ismertetni a letartóztatásáról szóló bírói döntést. Ekkor már jelen volt felkért ügyvédje, Győző Gábor, valamint az ügyész és másik rendőr, egy laptoppal, hogy online távmeghallgatáson beszéljen Krisztiánnal a bíró. „A kamera másik végén hosszasan ismertették, hogy milyen bűncselekményeket követett el, majd megkérdezték, hogy ugye érti az elmondottakat” – idézte fel édesanyja.
A kórházi ágyán fekvő Krisztián ekkor mozdulni, és gégemetszése miatt beszélni képtelen volt, légzéséhez is támogatásra szorult. Édesanyja szerint a megalázó helyzetnek az ügyvéd vetett véget, a bíró végül belátta, hogy Krisztián nincs megfelelő állapotban.
Vasárnap viszont a bíró már alkalmasnak találta a helyzetet arra, hogy közölje vele a letartóztatás elrendelését, noha ügyvédje szerint Krisztián azt is nehezen látta át, hol van. Hogy valóban ingatag volt az állapota, jelzi az is, hogy a vasárnapi, hivatalosan sikeres bírói ismertetés után egy nappal ismét lélegeztető gépre tették. A kórház akkor nem találta úgy, hogy szállítható állapotban volna. Krisztiánt július 27-én az elrendelt letartóztatás alapján ápolásának jelenlegi helyéről átszállították a budapesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI), ahol viszont nincs intenzív ellátás. A család attól tart, hogy ott nem lesz lehetőség azonnali beavatkozásra, ha állapota hirtelen ismét sokkal rosszabbra fordulna.
Hivatalban lévő ügyről nincs érdemi tájékoztatás
Kérdéseinkkel a TEK-hez, majd a budaörsi és a terézvárosi rendőrséghez fordultunk, utóbbiaktól ismét a TEK-hez irányítottak. A kapcsolatfelvételre, a fegyverre, Krisztián pszichés állapotával kapcsolatos, a rendőrség számára ismert tényekre vonatkozó kérdéseinkre érdemi választ nem adott a TEK, arra hivatkozva, hogy folyamatban lévő ügyről van szó.
Megerősítették viszont, hogy a BRFK Tevékenység-irányítási Központjának azonnali felkérésére intézkedtek június 18-án. „A TEK intézkedését kiváltó cselekmény miatt a BRFK VI. kerületi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást, az intézkedés alá vont személy ellen a TEK feljelentést tett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt.”
Így a kérdések továbbra is megválaszolatlanok:
- Tudott a TEK arról, hogy Krisztiánt nem sokkal korábban a budaörsi rendőrségen azonosították, és látták nála a játékfegyvert?
- A TEK szerint hivatásos tárgyaló is jelen volt. Ő tudott Krisztián pszichés állapotáról?
- Ha igen, akkor ennek megfelelően próbáltak vele kapcsolatba lépni? A TEK ugyanis betörte a lakás gangra néző ablakát és ajtaját, azon keresztül behajítottak Krisztiánhoz egy telefont, amit ő kidobott a gangra. Ha a TEK kapcsolatba akart vele lépni, miért nem hívták azon a számán, amely a budaörsi rendőrségnek rendelkezésére állt? Vagy miért nem értesítették a szülőket, ha két nappal korábban náluk érdeklődtek Krisztián holléte felől?
- És az ügyvéd szerint a legfontosabb: hol van a teljes, vágatlan felvétel, amely alátámaszthatná a rendőrség állításait? Azt ugyanis mindeddig nem mutatták be a családnak.