Nincs elég orvos, leállt az Uzsoki Kórházban a sürgősségi betegellátás

2021. augusztus 6. – 16:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Augusztus 4-től, azaz szerda estétől augusztus 31-ig leáll az Uzsoki Utcai Kórház sürgősségi osztálya, mert nincs elég orvos. Dr. Tóth Ferenc orvosigazgató belső levelét Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő hozta nyilvánosságra Facebook-oldalán.

Az orvosigazgató a levélben arról is ír, hogy a „sürgősségi betegellátó osztályunkon a vállalkozó orvosok felmondásával jelentős orvoshiány alakult ki”, ezért augusztus 4-én 18 órától lemondják a sürgősségi működését. Az országos tiszti főorvosnak írt levelében pedig humánerőforrás krízisre hivatkozik, amikor az osztály leállása miatt egy helyettes szolgáltató kijelölését kéri. A lépés a traumatológiai ügyeletet nem érinti.

A kényszerszünet miatt a sürgősségi betegellátásba bekerülő személyeket három másik intézmény, a Honvédkórház, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház (Kistarcsa), valamint a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet között osztják szét.

A DK szerint „siralmas, hogy Orbánék tíz éve alatt, tragikus intézkedések sorozata után olyan mértékű orvoshiány van az országban, hogy teljes osztályok működése kerül veszélybe”. Közleményükben hozzáteszik, az utolsó szög a koporsóban az egészségügyi jogállásról szóló törvény volt. „Innentől fogva csak a szerencséjében bízhat az, aki ellátásra szorul”, írták.

Pénteken az MSZP-s Vajda Zoltán a kórház előtt tartott sajtótájékoztatót. Itt arról beszélt, hogy a Fidesz hazudik a magyar egészségügyről, ma ugyanis súlyos orvoshiány van az országban. „Ezzel a bizonyos szolgálati jogviszonnyal elüldözött nagyon sok orvost, mindezt egy tomboló járványnak a kellős közepén”.

Frissítés: Még csütörtök este küldtünk kérdéseket az Országos Kórházi Főigazgatóságnak, amire pénteken, cikkünk megjelenése után reagáltak. Azt írták, hogy a kórházban folyamatos a betegellátás.

„Az ellátás zavartalanságát – a Nemzeti Népegészségügyi Központ erre vonatkozó kijelölő határozata alapján – a megyei irányító kórház és a területhez tartozó társkórházak kapacitásátcsoportosításával biztosítja az egészségügyi ellátórendszer”.

Hozzátették, hogy a napi szinten néhány sürgősségi ellátásra szoruló és ezért más intézménybe irányított beteg kivételével az Uzsoki Utcai Kórház saját szakmaspecifikus osztályain változatlanul és folyamatosan ellátja a sürgős eseteket is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!