A Nézőpont Intézet szerint harmadannyian sem szavaznának Karácsonyra, mint Orbánra

2021. augusztus 05. – 12:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bár még csak nemrég indult el hivatalosan az előválasztási regisztráció, és még az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjét sem választották meg a szavazók, a kormányközeli Nézőpont Intézet most is rámért egy közvélemény-kutatásban egy Orbán Viktor–Karácsony Gergely-összecsapásra (igaz, a választáson képviselőkről és pártlistákról lehet majd szavazni) – ezt amúgy, írják, már május óta szondázzák, amióta Budapest főpolgármestere bejelentette az indulását.

A friss, 18 évesnél idősebbek körében reprezentatívnak minősülő kutatás augusztus 2. és 4. között zajlott, ekkor telefonon kérdeztek meg 1000 főt arról, hogyha a szavazók dönthetnék el, akkor Orbánt vagy Karácsony Gergelyt választanák-e inkább, vagy esetleg egyiküket sem.

A legutóbbi felmérés azt mutatja, hogy a teljes felnőtt népesség körében 55 százalék választaná Orbánt, 15 Karácsonyt, 12 pedig egyiket sem. A kormánykritikusok közül 12 százalék szavazna Orbánra, 37 Karácsony Gergelyre és 39 százalék senkire sem közülük.

Forrás: Nézőpont Intézet

Az elmúlt hónapok felméréseivel összevetve az látszik, hogy öt százalékkal nőtt május óta az Orbán Viktorra szavazók köre, míg Karácsonynál volt egy kis emelkedés (16 százalékról indult, felment aztán 21-re is), de ez mostanra 15 százalékra csökkent. Júliusban volt a legalacsonyabb azok száma (17 százalék), akik senkire sem szavaztak volna közülük, ez most 19 százalékra emelkedett.