Karácsony a kormány kérése ellenére nem függeszti ki a Nemzeti hitvallást, helyette a 12 pontot teszi ki

Legfontosabb

2021. augusztus 5. – 14:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsony Gergely főpolgármester nem tesz eleget a kormány kérésének, és nem helyezi ki az Alaptörvény bevezetőjét a Főpolgármesteri Hivatalban, a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat helyére az 1848. március 15-én elfogadott 12 pont másolata kerül – olvasható Karácsony Facebook-posztjában.

Mint megírtuk: a kormány az államalapítás augusztus 20-i ünnepe alkalmából azt kérte a közintézményektől, hogy épületeikben az alkotmányban is rögzített Nemzeti hitvallás szövegét függesszék ki. A közintézményekben eddig a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát kellett kitenni, de egy szerda esti kormányhatározat megszüntette ennek kötelező jellegét.

Karácsony Gergely a Facebookon azt írta: ő lenne a legboldogabb, ha Magyarországnak lenne valódi alkotmánya, amelyet mindenki tisztel, amely létrehozza a szabad és egyenlő, egymás méltóságát soha meg nem kérdőjelező magyarok politikai otthonát, a magyar köztársaságot.

A főpolgármester szerint azonban a Fidesz egypárti Alaptörvénye nyilvánvalóan nem ilyen.

„Azt még azok sem tisztelik, akik megszavazták, hiszen az elmúlt években kilencszer módosították, a fő szerzője pedig egy brüsszeli ereszcsatornán távozott a közéletből.”

A Fővárosi Önkormányzat azért függeszti ki az 1848. március 15-én elfogadott 12 pontot, mert Karácsony szavai szerint „ez a dokumentum áll a legközelebb ahhoz, hogy összefoglalja azt, amiben a szabad magyarok hittek a múltban. És hiszem, hogy lesz olyan alkotmányunk, amely kifejezi azt, amiben közösen hihetnek a jövőben.”

Magyarország Alaptörvényét 2011. április 18-án fogadta el az Országgyűlés, április 25-én hirdették ki, és 2012. január 1-jén lépett hatályba. A törvényt szinte kizárólag a parlamentben kétharmaddal rendelkező Fidesz és KDNP politikusai szavazták meg. 262 igen szavazattal, 44 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadták el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!