10 éves a Fidesz Alaptörvénye, azt kéri a kormány a közintézményektől, hogy függesszék ki annak preambulumát, az úgynevezett Nemzeti hitvallást

2021. augusztus 4. – 20:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tisztelgés a magyar nemzet előtt – Büszkén hirdetjük Nemzeti hitvallásunkat címmel adott ki közleményt a kormány, amelyben arról írnak, hogy a több mint ezeréves államalapítás nemzeti ünnepének közeledtével, Magyarország alaptörvényének 10 éves évfordulója alkalmából a kormány az alkotmányban is rögzített

Nemzeti hitvallás kifüggesztésével tiszteleg a magyar nemzet előtt és ugyanerre kéri a közintézményeket is.

Azt írja a kormány, hogy a 10 éve elfogadott új alkotmány jelentősége, hogy „szimbolikusan is lezárta a múltat, hiszen az egykori kommunista térség országai közül hazánk volt az utolsó, amely a szovjet mintájú alaptörvényét lecserélte” egy olyanra, amit maga alkotott, idegen hatalmak befolyása nélkül.

Magyarország Alaptörvényét egyébként 2011. április 18-án fogadta el az Országgyűlés, április 25-én hirdették ki és az 2012. január 1-jén lépett hatályba. És azt szinte kizárólag, a parlamentben kétharmaddal rendelkező Fidesz és KDNP politikusai szavazták meg. 262 igen szavazattal, 44 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadták el.

A kormány közleménye szerint ez az Alaptörvény az elmúlt 10 évben bizonyított. „Erős és megbízható iránytű volt” – írják az eddig 9-szer módosított Alaptörvényről. Hozzáteszik: „Nem véletlen, hogy a magyar nemzeti szuverenitás felszámolására törő politikai erők újra és újra az új magyar Alaptörvény megsemmisítését követelik”.

Azt írják, „az Alaptörvény a Nemzeti Hitvallással kezdődik, amely rögzíti Magyarország helyét a nyugati civilizációban, és felidézi azokat a szellemi értékeket és történelmi tényeket, amelyek hazánk történetében kiemelkedőek. Az alkotmány tagadja a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett emberiség elleni bűnök elévülését. A Nemzeti Hitvallás kimondja azt is, hogy Magyarország mai szabadsága az 1956-os forradalmunkból eredeztethető. Kiemeli a szabadságáért és függetlenségért folytatott küzdelmek jelentőségét”.

És ahogy az elején írtuk: a kormány a Nemzeti hitvallás kifüggesztését kéri az államigazgatási intézményektől. Azt írják:

„Arra kérjük a kormányzati, államigazgatási és önkormányzati szerveket is, hogy a középületekben jól látható helyen függesszék ki a Nemzeti hitvallást, ezzel tisztelegve a magyar nemzet előtt.”

Mintegy szimbolikus megerősítés gyanánt. Az Alaptörvényt, és annak bevezetőjét itt tudja elolvasni.

A közleményt követően a Magyar Közlöny friss számában meg is jelent a hitvallás kifüggesztéséről, amiben azt írják, „a 2010. évben kihelyezett Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatok helyére a középületekben a Nemzeti Hitvallás kerüljön elhelyezésre”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!