Zivatarveszély miatt riasztást adtak ki, keleten a legmagasabb fokozat sem kizárt

2021. augusztus 5. – 06:46

frissítve

Zivatarveszély miatt riasztást adtak ki, keleten a legmagasabb fokozat sem kizárt
A Met.hu előrejelzése csütörtök délutánra – Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat

Másolás

Vágólapra másolva

Hőmérsékleti rekordokat ugyan nem hoz a csütörtök, de szokatlanul nagy hőmérsékleti különbségeket igen: az ország északnyugati csücskében a legmagasabb hőmérséklet helyenként 19 fok lesz, míg keleten, a Tiszántúlon a 34 fokot is elérheti – derült ki a Met.hu előrejelzéséből.

Több eső, kevesebb napsütés

Napközben erősen felhős lesz az ég, napsütésre inkább csak az ország déli felében a reggeli, délelőtti, illetve a késő délutáni órákban lehet.

A felhők mennyiségével egyenes arányban nő meg a csapadék esélye is: sokfelé kell esőre, záporra, többfelé zivatarra is számítani, délkeleten heves zivatarra is van esély. A Dunántúlon az északnyugati, az Alföldön a délnyugati szelet erős széllökések kísérik, zivatarok körül viharos széllökések is előfordulhatnak.

Az Északnyugat-, Nyugat-Dunántúlon 19, 25, keletebbre általában 25, 30 fok valószínű, de délkeleten, a Tiszántúlon 31, 34 fok is lehet. Késő estére 16 és 21 fok közé hűl le a levegő.

Augusztus 5. hőmérsékleti rekordjai meglepően régiek: a leghidegebb 1919-ben Dobogókőn volt, 4,8 fok, a legmelegebb még régebben, 1905-ben Orosházán, ahol 40 fokot mértek.

Zivatarveszélyre figyelmeztetnek

Zivatarveszély miatt másodfokú riasztást adott ki az ország középső és keleti részén több járásra az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggel. A katasztrófavédelem azt kéri, mindenki figyelje a meteorológiai riasztásokat – írta az MTI.

Elsőként Pest, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megye egyes járásaira adták ki a másodfokú riasztást.

Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legmagasabb, harmadfokú riasztást is kiadhatják.

A zivatarokhoz erős vagy viharos széllökés és esetleg jégeső társulhat. Elsősorban az ország keleti, délkeleti tájain a déli, késő délutáni órákban heves zivatarok is kialakulhatnak, ezeket szélroham és jégeső is kísérheti.

A délkeleti megyékben és az Alföld északi részein akár 100 kilométer/órásnál erősebb szélroham is előfordulhat, így ezekre a területekre a harmadfokú (piros riasztás) is indokolt lehet. Estétől északnyugat felől egyre inkább megszűnnek a zivatarok.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivőhelyettese, Dóka Imre felhívta a figyelmet, hogy a viharos szélben lehetőség szerint senki ne parkoljon fák alá. Ha valaki leszakadt vezetéket vagy bajba jutott embert lát, jelezze a 112-es segélyhívón – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!