Tűz ütött ki egy zalakarosi hotelben szerda délelőtt, egy szoba kiégett – tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Kósi Zsolt elmondta: teljes terjedelmében égett egy ötödik emeleti szoba a Termál úti, 160 szobás, háromcsillagos szállodában, a tűz három másik szobát és a felettük lévő műfüves rekreációs területet is elérte. Egyelőre nem tudni, hogy mitől kapott lángra a szoba.
Senki nem sérült meg, de a hotelt kiürítették, hatvan embernek kellett elhagynia az épületet – tette hozzá.
Szemtanúk szerint a Hotel Freya teraszain áradt a füst, a vendégek meg kint próbáltak levegőhöz jutni – írja a spabook.net. Dél körül a füst megszűnt, de jól látható, komoly nyomokat hagyott az épület két legfelső szintjén, tették hozzá.
Frissítés: Labossa Lajos kommunikációs igazgató a szaklapnak elmondta, hogy személyi sérülés nem történt. Elektromos zárlat következtében egy légkondicionáló gyulladt ki. A személyzet a helyiség áramtalanítása után poroltóval azonnal megkezdte az oltást, amelyet végül a helyszínre érkező katasztrófavédelem fejezett be. A tűzeset nyomán 3 szoba vált lakhatatlanná. A szálloda vezetése dolgozik rajta, hogy az érintett vendégek elhelyezését másik szállodákban megoldják.
A szálloda nem először gyulladt ki. 2005-ben az egyik szobában egy nő úgy lett öngyilkos, hogy felgyújtotta szállodai szobáját, ami teljesen kiégett.