Külön kategóriát kapnak a magyar napi sorozatok a Televíziós Újságírók Díjának gáláján

2021. augusztus 04. – 16:34

Másolás

Vágólapra másolva

Idén új kategóriával, a napi sorozatok elismerésével bővül a Televíziós Újságírók Díja. Ezzel együtt összesen 12 elismerést fognak átadni a szeptember 8-i díjkiosztón. A díjakra esélyesek névsorát egy hét múlva jelentik be a szervezők.

2021-ben nyolcadik alkalommal adják át a Televíziós Újságírók Díját, amelyet minden évben a tavalyi év legjobb hazai, szórakoztató műfajú televíziós teljesítményei – műsorok, sorozatok, műsorvezetők, zsűritagok és színészek – kapják. A koronavírus-járvány miatt a díjátadót a megszokott márciusi időpont helyett szeptemberben tartják meg.

„Az elmúlt évek trendje, hogy folyamatosan nő a magyar sorozatok száma, mely mostanában főleg a napi fikciónál mutatkozott meg. Tavaly már 6 napi széria került képernyőre és a következő években is évente legalább ennyi produkció várható ebben a műfajban. Ezért döntöttünk úgy, hogy mostantól külön kategóriát kapnak a napi sorozatok” – mondta Kenderessy Szabolcs, a díj alapítója, a SorozatWiki főszerkesztője.

A Televíziós Újságírók Díjának kategóriái: nagyszabású showműsor, vetélkedő, reality, talkshow, sorozat, napi sorozat, zsűritag, női műsorvezető, férfi műsorvezető, színésznő, színész, valamint mellékszereplő.

A díjakat szak- és hírmédiumok újságíróinak szavazatai alapján ítélik oda. Idén a 24.hu, a Hír7, az Index, a Kreatív, a Marketing&Media, a Media1, a Médiapiac, az Origo, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella-Epizód magazin, a Telex és a TVR-hét egy-egy újságírója alkotja a zsűrit.