Kellemes tavaszi időjárást hagy maga után a csütörtökön átvonuló hidegfront

2021. augusztus 3. – 11:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön nyugat, északnyugat felől újabb hidegfront éri el az országot, de az időkép előrejelzése szerint a vasárnapihoz hasonló pusztító viharok nagy valószínűséggel nem fognak megismétlődni. A front átvonulását azonban sokfelé kísérhetik záporok, zivatarok.

Amíg az ország keleti, délkeleti részében 30-32 fokot is mérhetnek, nyugaton, északnyugaton már a 25 fokot sem érik el a maximumok.

Péntekre aztán kitisztul az ég, és a sok napsütés mellett már csak néhol fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg gyenge zivatar. Nagy területen erős lesz azonban a nyugati-északnyugati szél, főként északon viharos lökések is lehetnek.

Délutánra 23-29 fokig melegszik a levegő.

Hétvégén tovább melegszik az idő, vasárnap délen és az Alföldön újra elérhetjük a 35 fokot mérhetünk. Bár az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint az augusztus valamivel enyhébb lesz, mint az előző két hónap. Ez azért is biztató, mert az idei június a harmadik legmelegebb, a július pedig a legmelegebb volt a múlt század eleje óta Magyarországon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!