A rendőrség határozatban mondta ki, hogy nem történt természetkárosítás Vecsésen, ahol tarra vágták a csatornát

2021. augusztus 3. – 15:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Még júniusban számoltunk be arról, hogy miközben még javában tartott a költési időszak, a vízügy a Gyáli-csatorna egy szakaszán szinte tövig vágja a növényzetet. Civilek szerint nagy valószínűséggel elpusztítva ezzel kikelt madarakat és tojásokat is. A Gyáli-csatorna ugyan nem állt természetvédelmi oltalom alatt, de a civilek sok védett madarat megfigyeltek már rajta, ott költ a guvat, a vízityúk, a nádirigó, a foltos nádiposzáta, de a berki tücsökmadár is.

A cikkünk megjelenése után Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese írásbeli kérdést tett fel a vecsési környezetkárosítás ügyében Polt Péternek, Polt – ahogy ez lenni szokott ilyenkor – az írásbeli kérdést feljelentésként értékelte, ezért a rendőrséghez továbbította azt. A rendőrség végül határozatban utasította el a feljelentést, mivel a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény.

Az elutasító határozatban azt írják, a hatóság kivonult a helyszínre, ahol megállapították, hogy ez egy mesterségesen kiépített csatorna, nem élvez védettséget, vízszabályozási céllal épült, és ennek megfelelően biztosítani kell a szabad vízáramlást benne. A hatóság nem talált madártetemet, és megállapította, hogy van élővilág, békák, madarak. A cikkben szereplő részeken is visszanőtt a növényzet.

Megállapították tehát végül, hogy a vízügy nem okozott károsodást a csatorna élővilágában, az emberi beavatkozás nélkül is visszaállt korábbi állapotába.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!