Nem egy, hanem két metrókocsi szabadult el a múlt heti halálos balesetben

2021. augusztus 2. – 17:07

Másolás

Vágólapra másolva

Nem egy, hanem két teherkocsi szabadult el a felújítás alatt álló 3-as metró alagútjában múlt pénteken – írja az MTI a BKV közleménye alapján.

A baleset a metró középső szakaszának munkaterületén, a Corvin-negyed és a Kálvin tér között történt július 30-án. A Nagyvárad téren elszabadult két teherkocsi, amelyen két ember tartózkodott. A kocsik három embert elsodortak, egyikük meghalt, a másik kettő megsérült. Őket kórházba vitték, de aznap elhagyhatták az intézményt.

A baleset halálos áldozata és sérültjei is a felújítást végző vállalkozó szakemberei, akik a kezelésükben lévő munkaterületen dolgoztak saját eszközeikkel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szakértők bevonásával vasúti közlekedés veszélyeztetése miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen – írták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!