Závecz–IDEA: Karácsony a legismertebb, de Jakabra szavaznának a legtöbben

2021. július 29. – 10:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Felmérte június végén a Závecz Research, hogy mennyire ismertek az ellenzéki előválasztáson induló miniszterelnök-jelöltek, illetve hányan szavaznának rájuk az ellenzékből, illetve az aktív bizonytalanok közül, a magát a liberális demokrácia támogatójának valló IDEA Intézet pedig kielemezte a kapott eredményeket. A következőkre jutottak:

  • A hat miniszterelnök-jelölt közül Karácsony Gergely a legismertebb – őt 96 százalék ismeri, míg Dobrev Klárát 92, Jakab Pétert pedig 90 százalék.
  • Fekete-Győr András és Márki-Zay Péter csak kétharmados vagy azt valamivel meghaladó ismertséggel rendelkeznek az ellenzéki szavazók és az ún. aktív bizonytalanok körében. A legkevésbé ismert jelölt Pálinkás József, az Új Világ Néppárt elnöke a 45 százalékos ismertségével.
  • Az előválasztás megnyerésére a támogatottságok alapján Jakab Péternek van a legtöbb esélye, őt 28 százalék támogatná, mögötte áll Dobrev Klára 27 százalékkal, és őt követi 24 százalékkal Karácsony Gergely.
  • Tizenkét százalékot kapna Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, míg a további két jelölt választottsága 5 százalék alatti.
  • Imázskérdést is vizsgáltak: Jakabot tartják az ellenzéki jelöltek közül a leginkább küzdeni tudó politikusnak, és őt gondolják a legemberközelibbnek is. Dobrevnél a tájékozottság, felkészültség, erős egyéniség domborodott ki, míg Karácsonyt elszántnak, emberközelinek és tájékozottnak gondolják.
  • A megkérdezettek szerint Dobrevnek nagyobb esélye van arra, hogy legyőzze Orbánt, mint Karácsony Gergelynek.

A Závecz Research személyes megkérdezéssel végezte a kutatást 2021. június 21–30. között, 1200 fő körében. A kutatás alapmintája nem, életkor és iskolai végzettség szerint reprezentatív a választókerület felnőtt népességre. Ebből az alapmintából lettek leválogatva az ellenzéki szavazók és az aktív bizonytalanok. A minta hibahatára az összes megkérdezett vonatkozásában +/-2,9 százalékpont, kisebb részcsoportok esetében azonban ennél lényegesen magasabb is lehet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!