Hatástalanították a második világháborús bombát Angyalföldön, visszatérhettek otthonukba a környéken lakók

2021. július 29. – 13:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hatástalanították a Magyar Honvédség tűzszerészei az angyalföldi Reitter Ferenc utcában előkerült második világháborús bombát, feloldották a korlátozásokat. Csütörtök reggel zárták le a környező utcákat, majd a katonák sikeresen eltávolították az 500 kilogrammos bomba élesített gyújtószerkezeteit. A bombatestet a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére viszik, ahol megsemmisítik.

A tűzszerészi munkálatok idejére csütörtök reggeltől mintegy 500 méteres sugarú körben elrendelt lezárást a rendőrök feloldották. A lakók visszatérhetnek otthonukba – mondta Gajdos Milán, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-nek. A hatósági zárás miatt elterelt buszok pedig ismét eredeti útvonalukon közlekednek.

Szerdán egy építkezésen került elő a második világháborús bomba a XIII. kerületi Reitter Ferenc utca 144.-nél. A bomba hatástalanítása miatt a rendőrség a Béke utca, a Tahi utca, a Tatai utca és a Kámfor utca által határolt területet ürítette ki és zárta le, az intézkedések mintegy 8600 embert érintettek.

A XIII. kerületben a lezárások idején három iskola és két idősek klubja befogadóhelyként működött. Tóth József, a kerület polgármestere Facebook-oldalán azt írta, az öt helyszínen összesen mintegy 250 fő fordult meg, de népszerű volt a Gyermek téri fák árnyéka is, többen pedig a lezárt terület határán várakoztak türelemmel.

A szocialista polgármester felidézte, hogy legutóbb 2008-ban, 13 évvel ezelőtt találtak hasonló méretű robbanószerkezetet a kerületben, akkor is közel ennyi embernek kellett átmenetileg elhagynia otthonát. „Akkor és most is bebizonyosodott, hogy fel vagyunk készülve a hasonló helyzetek kezelésére és gördülékenyen meg tudjuk oldani az ehhez hasonló váratlan feladatokat” – fogalmazott Tóth, majd megköszönte a lakosság együttműködését, valamint a rendőrség, a tűzszerészek, a polgárőrök és az önkormányzatnál dolgozók munkáját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!