Haladékot kaptak az iskolaigazgatók, hogy felmérjék, hány diák kér oltást augusztus végén

2021. július 28. – 09:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Végül nem kell a nyár kellős közepén, augusztus 5-ig felmérniük az iskolaigazgatóknak, hogy hány diák venné fel az oltást az iskolakezdés előtt. Nemrég levelet kaptak az intézményvezetők a kormányhivataltól, hogy mindössze pár napjuk van erre, azonban az InfoRádiónak a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter elmondta: végül a hónap közepéig kapnak haladékot. Azzal a megjegyzéssel, hogy szerinte ezt a feladatot igazán jól csak szeptember elején tudnák elvégezni.

A korábbi levél szerint a 12–18 éves diákokat csak Pfizerrel lehet beoltani, a vakcinákat a levél szerint az iskolákban adják majd be nekik augusztus 30–31-én.

Az intézmények nagy száma miatt összevont oltóhelyeket is kialakíthatnak, erre a tankerületek tehetnek javaslatot. A levélben továbbá arról is tájékoztatják az intézményvezetőket, hogy megkeresték az iskolaorvosokat, hogy felmérjék az oltásban történő közreműködési hajlandóságukat.

Az oltási kampány a Népszava cikke szerint több százezer tanulót érinthet. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint összesen 688,5 ezer diák esik ebbe a korosztálya, közülük a 12–15 évesek 399,7 ezren vannak.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke sajnálatosnak nevezte, hogy az intézményvezetők és osztályfőnökök ismét a nyári szabadságuk alatt kaptak pluszmunkát, szűkös határidővel. Totyik nem érti, hogy miért az iskolaigazgatókra hárítják a szervezés felelősségét, és miért nem lehetett ezt a gyermekorvosi hálózaton keresztül megoldani. Az augusztus végére kijelölt két napot pedig kevésnek tartja több százezer gyermek beoltására.

Cikkünk megjelenése után Horváth az InfoRádiónak elmondta, hogy

Ennek az adatgyűjtésnek a pontossága megkérdőjelezhető lenne, nem állna arányban a befektetett energiával. Jobbnak láttam azt, ha ez későbbi időpontban kerül sorra, sőt szerintem az lett volna talán a legcélszerűbb, ha a honlapon való alapos tájékoztatás és figyelemfelhívás mellett az augusztus 31-i és szeptember 1-jei tanévnyitó ünnepségeken a diákok személyesen jelezhették volna ezt az igényüket. Az sokkal pontosabb felmérést tenne lehetővé, és akkor a következő hét elején pedig sor kerülhetne az oltásra

– ez alapján augusztus 16. után kell felmérniük az igényeket, az oltás két napja pedig marad augusztus 30. és 31.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!