SUP deszkán sodródva találták meg a balatonszárszói strandról eltűnt tízéves lányt

2021. július 26. – 09:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Folyamatosan emelkedik a vízi balesetek száma: a hétvégén egy 13 és egy 17 éves fiú fulladt a Balatonba, a Police.hu pedig arról számolt be hétfőn, hogy vasárnap egy hétéves fiút húztak ki eszméletlenül a XIII. kerületi strand egyik medencéjéből.

A rendőrség beszámolója szerint a strandon szolgálatot teljesítő járőrpárosuknak vasárnap 13 óra 40 perckor szóltak a strandolók, hogy az egyik medencéből egy eszméletlen kisfiút emeltek a partra, és megkezdték az újraélesztését. Az egyik járőr azonnal átvette az anyától a gyerek mellkaskompresszióját, míg társa mentőt hívott. A hétéves fiú pár percen belül újra lélegezni kezdett; a mentők kórházba vitték. ​​

Szintén hétfőn írt a rendőrség egy szombati esetről: ekkor a balatonszárszói strandról érkezett segélykérés a Somogy megyei rendőrökhöz. A bejelentő elmondta, hogy egy tízéves kislány eltűnt a Balatonban, a szülei nem találják. A szárazföldi és a vízi rendőrök azonnal elkezdték keresni a gyereket, akit végül a balatonföldvári körzeti megbízott talált meg.

A kislány Balatonföldvár felé sodródott a vízben egy SUP deszkán, láthatóan teljesen kimerülve és rémülten. A törzszászlós azonnal kisegítette a vízből, majd a szolgálati autóval az aggódó szüleihez vitte, majd épségben átadta nekik.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!