Nem létező balesethez riasztottak két mentőhelikoptert Miskolc környékén

2021. július 23. – 10:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy felháborodott Facebook-bejegyzésben számolt be egy szomorú esetről az Országos Mentőszolgálat.

A posztból kiderül, hogy csütörtökön meglehetősen nehéz napja volt a Miskolci Mentésirányításnak, mert aznap egy buszbaleset mellett számos másik balesethez is riasztották őket. Amikor délutánra kicsit enyhült a helyzet, érkezett egy bejelentés, hogy baleset történt, és négy eszméletlen ember szorul azonnali ellátásra.

A telefonos bejelentő egy ideig együttműködött a központtal, igyekezett válaszolni a kérdésekre, majd egyszer csak megszakadt a kapcsolat, és utána már nem lehetett elérni. Ennek ellenére két mentőhelikoptert és több esetkocsit küldtek a helyszínre, ahol kiderült, hogy még csak a környéken sem történt semmilyen baleset, és valaki rossz tréfát űzött velük.

Egy mentőhelikopter bevetése akár milliós tétel is lehet, pláne, ha kettőről van szó. Valószínűleg nem véletlen, hogy a mentősök minden szükséges lépést megtettek, hogy felelősségre vonják azt az embert, aki feleslegesen kihívta őket a nem létező balesethez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!