Életfogytig tartó fegyházbüntetést kér Portik Tamásra az ügyészség

2021. július 21. – 11:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 1999-ben elkövetett gyilkossági ügyben. Az MTI szerint a gyilkosság tényleges elkövetőjére és a gyilkosság felbujtójaként Portik Tamásra egyaránt életfogytig tartó fegyházbüntetést kér az ügyészség.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, „P. Tamás az 1990-es évek közepétől egy bűnelkövetői csoportot szervezett maga köré, amelyet ő irányított, és a tagoknak az volt a feladatuk, hogy végrehajtsák az utasításait”.

A vád szerint a gyilkosság áldozata is ennek a bűnelkövetői csoportnak a tagja volt. P. Tamás fiatalkora óta ismerte a meggyilkolt férfit, de 1999-ben megromlott közöttük a korábbi baráti viszony, ezért P. Tamás megbízta két társát, hogy öljék meg a férfit.

A hvg.hu még februárban írt arról, hogy egy 22 évvel ezelőtti gyilkosság miatt őrizetbe vettek egy dunakeszi férfit. Annak a gyilkosságnak az áldozata az akkor 36 éves Gyüre József volt, akit a nyolcvanas években egy telefonfülke-fosztogató banda főnökeként ismertek. Ennek a bandának az akkor még tinédzser Portik Tamás is tagja volt a nyolcvanas években. A gyilkosság gyanúsítottja, K. Gábort több mint másfél évtizeddel később már Portik embereként könyvelték el.

Ahogy arról korábban a Telex is írt, a három évvel korábbi Prisztás-gyilkosság ügyében felbujtóként elítélték Portikot, de H. István februári tárgyalásán még mindig ártatlannak vallotta magát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!