Belső vizsgálat indult a Nyugati pályaudvar karbantartását követő meghibásodások miatt
2021. július 19. – 16:57
frissítve
Belső vizsgálatot indít a MÁV elnök-vezérigazgatója a Nyugati pályaudvar karbantartását követő meghibásodások miatt, közölte a vasúttársaság.
A Nyugati pályaudvaron szombaton fejeződtek be az egy hónapig tartó munkák, aminek keretében karbantartásokat végeztek a pályaudvari vágányhálózaton, annak teljes lezárásával. Ez idő alatt a Nyugatiba nem érkeztek és onnan nem is indultak vonatok.
A szombati átadón még dicsérték a munkákat, bár maradtak még tennivalók, például
„a csarnokot az utazók a nyár végén vehetik birtokba sokkal színvonalasabb környezettel és új utastájékoztatási rendszerrel”
– mondta Vitézy Dávid.
Vasárnap hajnal óta viszont több váltóállítási, biztosítóberendezési hiba is jelentkezett, ezért az ország egyik legforgalmasabb pályaudvarán csökkentett kapacitással tartották fenn a közlekedést, nem tudták fogadni és indítani az összes a vonatot.
Hétfő reggel még azt írták, hogy „a vasárnapi közlekedést hátráltató műszaki hibákat elhárították, valamennyi vonat közlekedik zavartalanul, menetrend szerint”, de azóta ismét gondok akadtak, több vonat hétfőn napközben is Kőbánya-Kispestről indult, oda érkezett, egyes járatok 10-30 percet késtek.
A „vállalhatatlan következményekkel járó karbantartás” miatt a MÁV elnök-vezérigazgatója belső vizsgálatot rendelt el, valamint közölte, hogy a menetrend szerinti közlekedés mielőbbi visszaállítására törekszenek.