Márki-Zay Péter akár egy új alkotmány létrehozásába is bevonná a bűnözőktől megszabadított Fideszt

2021. július 19. – 10:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az előválasztáson magát miniszterelnök-jelöltként megmérettető hódmezővásárhelyi polgármester interjút adott az Azonnalinak, amiben beszélt egyebek mellett arról, hogy javaslatait a hatpárti ellenzék csak ritkán fogadja meg, és arról is, hogy szerinte az ellenzékből egyedül csak a Momentum gondolja komolyan az elszámoltatást. Márki-Zay azt is mondta, hogy szerinte az ellenzékiek között is vannak bűnözők, ha pedig az elszámoltatás után a Fideszből kikerülnének az igazán problémás politikusok (ő úgy fogalmaz, bűnözők), akkor „onnantól kezdve akár még rájuk is lehetne számítani abban, hogy közösen egy új alkotmányt alkossunk.”

Ezenkívül a következőkről beszélt:

  • Szerinte a többkulcsos adó belengetésével az ellenzék magas labdát adott a Fidesznek, pedig ő kérte, hogy ne vegyék ezt bele a programba, mert „nincs a világon olyan párt, aki adóemelésről beszél, amikor meg akar nyerni egy választást. (…) Én könyörögtem az összes pártnak, hogy ez ne kerüljön be a programba, és nagyon mérges vagyok, hogy végül mégis bekerült, és ezzel kockáztatják a rendszerváltást. Ez egy hülyeség.”
  • Szerinte az Alaptörvény közjogilag törvénytelen.
  • Fontosnak tartja a visegrádi együttműködést.
  • Katolikusként meglehetősen nehéz számára, hogy szövetségben kell lennie például Szabó Tímeával vagy Vadai Ágnessel, akik törvénnyel oldanák fel a gyónási titkot. Emellett ezzel gyakorlati gondja is van, ugyanis meglátása szerint „azok az ellenzéki képviselők, akik most nekimentek a katolikus egyháznak, többszázezer ellenzéki szavazót fognak elriasztani, és a Fidesz karjaiba lökni”.
  • Szerinte szükség van egy európai FBI-ra, mert „ez a korrupció visszaszorításának legfontosabb eszköze, és épp ezért az EU nem lehet egy értékközösség enélkül.” Az Európai Ügyészséget is jó megoldásnak tartja, de ki kell terjeszteni a hatáskörét, hogy „effektíve fel tudjon lépni a nemzetüket eláruló korrupt európai diktátorokkal szemben.”
  • Karácsony Gergely nyelvtudásával szerinte nem lesz gond. „(…) Amerikai küldöttségi fogadáson láttam én már fideszes minisztert is tolmáccsal beszélni. Nem gondolnám, hogy Karácsony Gergely visszalépés lenne a Fidesz-kormányhoz képest nyelvtudás tekintetében”.

Márki-Zay Péter korábbi, lapunknak adott interjúját itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!