Azt is meghatározták a Berlinben futtatott magyar prostituáltaknak, mennyit kell naponta minimum keresniük

2021. július 15. – 06:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Folyamatosan ellenőrizték a nőket, megszabták hol és mennyit dogozzanak, de még a napi bevétel minimum összegét is meghatározták azok a férfiak, akik a gyanú szerint kilenc magyar nőt kényszerítettek prostitúcióra Berlinben. A nők keresetének egy részét elvették és saját megélhetésükre fordították. Az áldozatoktól 2013 és 2019 között így több tízmillió forintot szereztek, olvasható a Police.hu-n.

A rendőrök július 13-án öt helyszínen csaptak le egyszerre, és négy férfit előállítottak, mobiltelefonokat, SIM kártyákat, feljegyzéseket, készpénzt és egy autót is lefoglaltak.

A rendőrség az egymással rokoni, baráti kapcsolatban álló elkövetőket emberkereskedelem bűntettével gyanúsítják, de csak egyikőjük letartóztatását kezdeményezték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!