Megmutatjuk, hogyan szeletelik fel a Lánchíd többtonnás pályalemezeit

2021. július 15. – 12:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy hónappal ezelőtt zárták le teljesen a Lánchidat a forgalom elől, hogy felújítsák, a folyamat várhatóan másfél évig tart majd. A munkálatokat azzal kezdték, hogy eltávolították a dísz- és közvilágítást, felmarták az aszfaltot az útpályáról, és elkezdték az útszegélyek bontását. Egy hónap alatt jutottak el a folyamat látványosabb részéig, amikor elkezdték az útpálya bontását, amit most meg tudtunk nézni még azelőtt, hogy a járdaszegélyek felújítása miatt a sajtó elől is lezárnák az építési területet.

Puskár Anett, a felújítást végző A-Híd Zrt. kommunikációs vezetője a helyszínen beszélt arról, hogyan zajlik a pályalemezek bontása:

„Ez egy elöregedett vasbeton szerkezet, amit úgy, mint egy süteményt a tepsiben, felszeletelünk, a Lánchíd szélességében négy szeletre vágunk, és ezeket az egyenként 2-3,5 tonna közötti szeleteket egyesével kiemeljük és elszállítjuk.”

A híd szeletelése egy hete kezdődött, és több hónapig tart. Feltárulnak azok a bennmaradó acél tartószerkezetek is, amelyeket a beruházás során meg kell majd tartani. Ezeket mérnökök és tervezők folyamatosan ellenőrzik, hogy megtudják, pontosan melyik részeket kell javítani, és mi maradhat.

A tervek szerint augusztusban már megérkeznek az új acél pályaszerkezet elemei, ezek sokkal könnyebbek lesznek a régieknél, és jobban együtt fognak működni a híd megmaradó elemeivel.

Amíg az új elemek megérkeznek, a pályalemezek helyén, a „lyukakon” keresztül tárul fel az acél tartószerkezet.

A bontást a híd közepétől kezdték, és folyamatosan haladnak vele két irányba, kifelé, az új elemek beépítése pedig szintén középről kezdődik majd, hogy megmaradjon a híd egyensúlya. Először a pályatáblákat bontják le, utána pedig kicserélendő pályalemezeket emelik ki.

Egyelőre minden az ütemterv szerint halad, az útpályaszerkezet mellett a járdaszegély-szerkezet bontását is hamarosan megkezdik.

Minden munkálatra konkrét technológiai utasítások, tervek és szabályozások vannak.

„Ezt a hidat ebben a formában kell lebontani, és majd így is lehet újraépíteni a leghatékonyabban.”

A teljes lezárás előtt jártunk már a Lánchídon és megnéztük, milyen a híd tartószerkezete, és mennyire szedte szét a rozsda. Arról pedig, hogy hogyan változik majd az autós forgalom és a tömegközlekedés a lezárás idején, itt írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!