Itt vagyunk a torokkaparó füstben, az elázott padlón, hát hova tudnánk menni?

2021. július 14. – 13:06

Itt vagyunk a torokkaparó füstben, az elázott padlón, hát hova tudnánk menni?
A kiégett győri panellakás lakhatatlan, ahogy az alatta lévő is – Fotó: Sudár Ágnes/Telex
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

A tízemeletes házban napokkal a tűz után is mindenki szellőzteti a lakását. Az ajtók tárva, a torkot kaparó huzat összehozza az embereket. A téma természetesen a pénteki tragédia. Az ötödik emeleti lakásból már nem tudott kimenekülni az ott élő férfi. Volt, aki hallotta, hogy belülről próbál menekülni. Forró volt a kilincs, képtelenség volt kinyitni – mondja a szemtanú, remegnek az ujjai.

Győr nagyobb lakótelepeinek paneljeiben minden évben van tűzeset, tragédiával szerencsére csak nagyon kevés végződik. A mostaninál meghalt egy ember. A házban lakók ismerték, zűrös életet élt, felhalmozott a lakásban sok mindent, ami aztán pénteken a déli órákban lángra kaphatott, valószínűleg a cigarettától. A helyszínre kilenc járművel harminc tűzoltó érkezett, ezt legalább tudjuk, arról még ellentmondó hírek keringenek a városban, hogy az áldozat felébredt-e egyáltalán, mielőtt halálra égett.

Több lakó ugyanis állítja, hogy megpróbált menekülni, és akadt, aki egy pillanatra még látta őt az ablakban.

Aki pedig hallotta is, azóta sem tud megnyugodni

– vallotta nekünk az egyik szomszéd, akinek a füstszag már enyhült a lakásában, csak a bútorokból nem tudja kiszellőztetni a múlt péntek emlékét. „Hallottam a robbanásokat, kettőt is. Aztán rohantunk lefelé, amikor az égő lakáshoz értünk, hallottam a bent lévő férfit. A kilincs tűzforró volt, megfogtam, de egyszerűen esélyünk sem lehetett kinyitni. Egy rendőrnő rúgta be, az elképesztő volt. Biztos tanítják nekik. Kicsaptak rögtön a lángok. Akkor még működött a lift, a füst elől menekülve azzal mentünk le. Aztán vártuk a segítséget már biztonságban.”

A ház, ahol már volt tűz

„Ébredtünk már hasonlóra, de akkor késő éjjel volt” – veszi át a szót Erzsi, a ház mindenese, utalva egy jóval kisebb, Szabolcska utcai tűzre. Akkor a poroltó elég volt. Erzsi körbevezet a földszinttől a nyolcadikig, ahol szintén kitörtek az ablakok, néhányan még várják a biztosító embereit. „Hömpölygött a kormos víz, két napig gyakorlatilag takarítottunk, most pedig a szellőztetésen a sor.”

Ezek a dolgok a híradásokból már kimaradnak, a tűz addig érdekes, amíg eloltják. Ebben a házban is több idős ember él – nekik most jön el a neheze –, isteni szerencse, hogy a tűz akkor keletkezett, amikor sokan nem voltak otthon.

Piroska néni lakásában a károsodott parketta – Fotó: Sudár Ágnes/Telex Piroska néni lakásában a károsodott parketta – Fotó: Sudár Ágnes/Telex
Piroska néni lakásában a károsodott parketta – Fotó: Sudár Ágnes/Telex

Az idős asszony Piroska néni, a második emeleten él, pontosan azon a lakássoron, ahol a tűz keletkezett. Három emeletre volt tehát a tragédiától, az otthona elázott, a tévéje péntek óta nem működik. „Elmentem az ebédért, ez volt az én nagy szerencsém. Fogalmam sincs, hogyan jutottam volna ki a füstből. Ezt nem tudhatták a tűzoltók, így berúgták az ajtómat, és kerestek, nem találhattak otthon.”

A nő a ház előtt nézte végig, ahogy az ötödik emeleti lakás az övé fölött kiég. A délelőtti órákban rendre otthon tartózkodó többi lakó is többnyire a szerencsét emlegeti: nem volt otthon. Egy másik nő a temetőből ért épp haza, még kint állt az utcán, amikor meglátta a lángokat. Egy harmadik idős lakó a buszról leszállva elfáradt, adott magának öt percet kint a padon, amikor robajt hallott föntről.

A ház egyik legidősebb lakója, Katika ki tudott menekülni a lakásából a tűzoltók érkezése előtt. A kiégett lakás fölött lakik három emelettel. Este már visszaengedték a lakókat az otthonaikba, s a többség nem is nagyon tud hova menni, így visszabotorkált, füst ide vagy oda. Ő is úgy van vele, ahogy a többiek: albérlet maradna lehetőségnek, „de azt meg ki tudná megfizetni?”.

Az otthonok jelentős része önkormányzati bérlakás. A biztosító, illetve a városi közszolgáltató cég, a Győr-Szol felé is próbál segíteni Erzsi, a ház intézőjeként ismert lakó. De az idősebbek nincsenek tisztában vele, nekik kell-e lépniük. És mennyi is a kár? Piroska néninél a másodikon a parketta már most hullámos. Van, akinél a zárat kell cserélni, mert a tűzoltóknak be kellett hatolni ott, ahol zárva volt az ajtó. Megint csak az egyik szemtanú meséli, hogy milyen „buta” volt – bár az adott lelkiállapotban ez nem meglepő –, hogy kifelé menekülve automatikusan becsukta maga mögött az ajtót. „Mindig így szoktam.” A tűzoltók ezért az ő ajtaját is feltörték, a füst ráadásul beömlött a nyitott ablakokon keresztül is, a fal frissen volt festve.

Katika a kitörött ablakát mutatja – Fotó: Sudár Ágnes/Telex
Katika a kitörött ablakát mutatja – Fotó: Sudár Ágnes/Telex

A nagy vesztesek

A legnagyobb kár az égő lakás alatt élő házaspáré, Magdié és Lacié. Egy Facebook-poszt tette őket ismertté városszerte, a sorsukat elmesélve kértek ugyanis nekik segítséget. A betegségekkel küzdő párnak hirtelen semmije nem maradt. Oltás közben nincs pardon, a panelt hűteni kell a vízzel, s ilyenkor az alsó lakások szétáznak. A lakás jelenleg lakhatatlan, átmenetileg krízislakásba költöztette őket az önkormányzat, de László, a férj, már arról számolt be a Telexnek, hogy az ígéret szerint visszaköltözhetnek ugyanabba a házba, ahol eddig éltek. Nem abba a lakásba, hanem egy hatodik emeletibe, amely évek óta üres volt, az a másik oldalon van. Magdinak lesz nehezebb lelkileg feldolgozni, hogy a házba visszatérjen, de legalább csitul a lelkükben a kétségbeesés amiatt, hogy mindennek vége. A férj azt is elmondta: a felajánlásoknak hála már a régi-új otthonukban is sok mindenük lesz, „tudja, sok rossz ért minket, de most jót kaptunk vissza”.

Győr polgármestere és alpolgármesterei szintén kint jártak a helyszínen, beszéltek a lakókkal, intézkedtek, s városi ügy lett a Szabolcska utcai tűz. A hírverés ezúttal jót hozott, mert a közvélemény ilyenkor már nem foglalkozik egy paneltűz következményeivel, amelyek épp eléggé sújtják azt is, aki semmit nem tett a helyzetért. A tragédia okát egy ideig még biztosan vizsgálni fogják.

A tűz másnapján egyébként a ház egy idős lakója a gázon felejtette a krumplis tésztáját, a füst szagára minden lakót megbénított a közös rémület.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!