Megint lesz pályázat családi bölcsőde létrehozására, de munkahelyi bölcsődéket is támogat a kormány

2021. július 13. – 14:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pályázatot írnak ki új családi és munkahelyi bölcsődei helyek létrehozására 2,8 milliárd forintos keretösszegben – jelentette be Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után egy keddi sajtótájékoztatón Budapesten.

Az új bölcsődék létrehozására és kis értékű tárgyi eszközök beszerzésére augusztus 15-éig, illetve szeptember 15-éig lehet pályázni. Kiemelte: a családi és munkahelyi bölcsődék rugalmasabban működtethetők, mint a klasszikus bölcsődék, kevesebb szabály vonatkozik rájuk – írta az MTI a sajtóeseményről. Az ATV kérdésére Novák Katalin hozzátette: családi bölcsődére hétmillió forintos támogatást lehet igényelni, míg munkahelyi bölcsődére 8, illetve 24 millió forintot.

Elmondta azt is, hogy bővítik az Erzsébet-táborok hálózatát, Csillebércen és Galyatetőn is lesz ilyen. Biztosítják a tervezéshez és az előkészítéshez szükséges forrásokat, az ingatlanok már az alapítvány tulajdonában vannak. A beruházással 2000 férőhellyel tudják bővíteni a kapacitást.

Novák Katalin beszélt a gyermek pszichés, mentális terheléséről a járványidőszakban, majd bejelentette, hogy 1,2 milliárd forinttal támogatják a Szent János Kórház és Szakrendelő gyermek- és ifjúságpszichiátriai rehabilitációs osztályát annak érdekében, hogy fejleszthessék a kapacitásait. A fejlesztéssel a járóbeteg-ellátást igénybe vevők száma megduplázódhat, a fekvőbeteg-ellátásban részesülőké pedig másfélszeresére emelkedhet. A gyerekek mentális érintettségével ebben a cikkünkben foglalkoztunk hosszabban.

EFOTT-jegy a védekezésben való részvételért

Novák Katalin kitért arra, hogy a járvány elleni védekezésben résztvevő 9000 egyetemistának ingyenes belépőt biztosítanak az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) nulladik napjára. A miniszter szimbolikusnak nevezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium javaslatát, amelyet jó szívvel támogattak, hogy megköszönjék az egyetemi hallgatók segítségét.

Az operatív törzs emellett javasolja a kormánynak, vizsgálja meg, hogyan tudná támogatni a kis településeken tartandó rendezvényeket, falunapokat. Elmondta, hogy a falusi szálláshelyek étkeztetésére vonatkozó szabályokat is áttekintették. A sajtótájékoztatón Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója közölte: a jövőben a falusi turisztikai szolgáltatók is várhatják melegkonyhával a vendégeiket 16 főig.

Guller szerint egyébként a belföldi turizmus erősebb lesz a tavalyinál. Úgy számolnak, hogy ebben az évben 30 millió vendégéjszakát könyvelhetnek el, tavaly ez a szám 22 millió volt, 2019-ben pedig 41 millió. Hozzátette: a júniusi vendégéjszakák száma 2,5 millió, 62 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A Balaton térségében 46 százalékos a növekedés az előző évhez képest.

A közzétett adatok szerint június utolsó hetében 17 ezren fordultak meg a Liszt Ferenc-repülőtéren, tavaly ez a szám 9 ezer volt, 2019-ben 46 ezer.

Novák Katalin kérdésre azt mondta a magyar helyreállítási tervről szóló tárgyalásokkal összefüggésben : azt komolyan veszik, a szakmai kérdésekre szakmai választ adnak, és minden ellentétes információval szemben a tárgyalások nem rekedtek meg, zajlanak. Arra a felvetésre, hogy annak ismeretében, hogy Kövér László házelnök úgy nyilatkozott, ma már nemmel szavazna az uniós csatlakozásra, ő hogyan voksolna, Novák Katalin igennel válaszolt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!