Török Gábor nem a diktatúrától, inkább a politikai elbutulástól tart

2021. július 12. – 08:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kétharmad kizárva, de az abszolút többség megszerzésére nagy esélye van a Fidesznek – derült ki Török Gábor interjújából, amelyet a HVG-nek adott.

„Mindent mérlegelve több érv szól amellett, hogy a végén a Fidesznek lesz abszolút többsége, de az elmúlt 12 évet nézve most lesz a legközelebb az ellenzék ahhoz, hogy megszorítsa a Fideszt” – mérlegelte az esélyeket az elemző. Ugyanakkor azt sem zárta ki, hogy az egyesült ellenzék „meg tud szerezni legalább 100 mandátumot” – azaz többséget szerez a 198 fős parlamentben, de ha így is lesz, az néhány billegő körzet pár ezer vagy akár csupán pár száz szavazatán fog múlni.

Karácsony és Jakab együtt

Fenntartotta, hogy a legesélyesebb jelölt Orbán Viktorral szemben Karácsony Gergely és Jakab Péter elegye lenne: a főpolgármester a nagyvárosiakat, a Jobbik elnöke a kisebb vidéki települések szavazóit foghatná meg jobban. Az elemző nem zárta ki, hogy Karácsony – ha megnyeri az előválasztást –, Jakabot kéri fel kormányfőhelyettes-jelöltnek.

Hogy mennyire működhet a koalíció, az más kérdés: Török szerint nehéz lenne működtetni, de nem lenne feltétlenül összeomlásra ítélve.

„A pártok, pártelnökök és a miniszterelnök egyfajta kölcsönös függőségben lennének, ahol mindenki ereje a zsarolási potenciáljából származhatna. Egy ilyen koalíciót egymást kölcsönösen fogva tudnák működtetni.”

„Sokan hajlamosak leértékelni egy esetleges ellenzéki győzelmet arra hivatkozva, hogy úgyis körbe lennének véve fideszes kinevezettekkel, és ilyen erőforráskülönbség mellett csak egy béna kacsa lenne az új kormány. Értem az érvelést, de én nem ismerek erősebb hatalmi pozíciót a magyar rendszerben a kormány irányításánál. Bármilyen nem-Fidesz kormány jönne létre és bárhogyan is működne, az egy csapásra új helyzetet teremtene” – mondta Török.

Ha mégsem győzne az ellenzék, akkor is nagyon eltérő lenne a kormányzás az eddigiektől, amennyiben a Fidesz csak szűk többséget szerez.

Az állami vagyon Fidesz-közeli alapítványokba való áthelyezését Török nem a kormánypárt félelmével magyarázza, inkább minden választás előtti rutinszerű felkészülésről az esetleges változásra, de azért némi aggodalmat érez a Fideszben.

Elbutulás előbb jöhet, mint a diktatúra

Török korábban azt írta a kormánypárt emojis kampányáról, hogy az „letisztult, puritán, egyértelmű, sallangmentes és koherens.” Szerinte sokan félreértették a szavait. „Szerintem ezek ráadásul igaz jelzők, hiszen a plakátok valószínűleg hatékonyak, látványukban és üzenetükben is kiszámítottak, a hatalomgyár végzi a munkáját és ha ez a termék, az nem a véletlen műve” – ugyanakkor ezzel inkább csak ironizált, ami a jelek szerint nem jött át.

„Néha az az érzésem, hogy ezt az országot nem a diktatúra veszélye fenyegeti, hanem a politikai elbutulásé” – állapította meg a nyilatkozat fogadtatására Török, aki elismerte, hogy az emojikkal operáló kormányzati kampány is szolgálja az elbutulást, bár az egyszerűsített üzenetek igazodnak egy világtrendhez. „Ami a XX. század elején egyszer már megdöbbentette a politikai elitet és értelmiséget, most újra és újra megdöbbenti, mert más formában, de ugyanazt látjuk: a »millió légy nem tévedhet« világát éljük újra.” „A tömegdemokráciának láthatóan eljött egy új, érdekes korszaka” – állapította meg az elemző.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!