Ismét másodfokú hőségriasztást rendeltek el, szerdán 41 fok is lehet

2021. július 12. – 16:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedd 0 órától csütörtök 24:00 óráig az országos tisztifőorvos, azaz Müller Cecília másodfokú hőségriasztást rendelt el az országban, írja a katasztrófavédelem hétfői közleménye. Másodfokú hőségriasztást akkor rendelnek el, ha legalább három egymást követő napon eléri, vagy akár meghaladja a napi középhőmérséklet a 25 Celsius-fokot.

Az Időkép előrejelzése szerint kedden és szerdán rekorddöntő meleg lehet. Kedden száraz, napos időben délután majdnem mindenhol átléphetjük a 35 fokot. A legmelegebb a déli tájainkon várható, itt 38 fok környékére emelkedik a hőmérséklet, de északon is csak pár fokkal mérhetünk alacsonyabb értékeket.

Szerdán nyugatra egy gyenge hidegfront érkezhet többfelé záporral, zivatarral, emiatt az északnyugati tájakon 30 fok közelében maradhatnak a maximumok. Keleten viszont fokozódik a forró, fülledt idő, Csongrád-Csanád és Békés megye egyes részein akár 40-41 fok is lehet.

Csütörtökre a hidegfront hatására csökken a hőmérséklet, a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában sok napsütésre számíthatunk, északkeleten, keleten több helyen, másutt néhol alakulhat ki zápor, zivatar. A hajnali 14-22 fokról napközben 28-34 fok közé melegszik fel a levegő.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság arra kéri az embereket, hogy mindenki figyeljen oda a folyadékfogyasztásra. Érdemes kerülni a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők és zsíros ételek fogyasztását. 11 és 15 óra között lehetőség szerint árnyékba kell húzódni. A szabadtéren dolgozók, illetve a szabadtéri rendezvényeken szórakozók bő, szellőző ruházattal és naptejjel védjék bőrüket a leégés ellen, írják a közleményben.

A meleg az egészséges szervetekre is hatással van, bárkinél okozhat kellemetlen tüneteket, dekoncentrációt. Ajánlatos több órát légkondicionált, hűtött helyiségben tartózkodni. A légkondicionálóval felszerelt helyiségek listáját meg lehet találni a katasztrófavédelem honlapján.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!