Több tucat magánóvodától vonta meg az állami támogatás harmadát az Állami Számvevőszék

2021. július 9. – 08:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szűk egy hónap telt el azóta, hogy Kásler Miklós emberminiszter meleg hangvételű levélben köszönte meg többek közt a magánóvodák vezetőinek áldozatos munkáját is, egyben pedig arra kérte őket, hogy ebben a különleges helyzetben a nyáron is próbálják meg teljes gőzzel ellátni a gyerekek felügyeletét. A dicséret alighanem nagy motivációt nyújtott ehhez, ám nem sokkal később az Állami Számvevőszék (ÁSZ) törte le a kedélyeket, számos magánóvodát értesítettek ugyanis arról, hogy rendeltetésellenes pénzfelhasználás veszélye miatt megvonják tőlük az állami támogatás 30 százalékát – írja a 24.hu.

A lap szerint a szervezet levelében azzal magyarázta a dolgot, hogy amennyiben az ellenőrzés rendeltetésellenes vagy pazarló felhasználást, illetve ennek veszélyét tárja fel, vagy az ellenőrzött szervezet által a pénzeszközök kezelésére vonatkozó szabályok súlyos megsértésével történő károkozást, illetve ennek veszélyét állapítja meg, a kár megelőzése, illetve enyhítése érdekében az ÁSZ elnöke az illetékes hatósághoz vagy szervezethez fordulhat, és vagyonmegóvási intézkedés elrendelését kezdeményezheti. Az ÁSZ a támogatás felfüggesztését a Magyar Államkincstártól kérte.

A 24.hu a támogatás felfüggesztéséről megkérdezte az ÁSZ-t, hogy megtudja, hány intézménynél intézkedtek, összesen mennyi pénzt érint, és mit jelent a „rendeltetésellenes pénzfelhasználás” veszélye, de konkrét válaszokat nem kaptak. Mint írták, Horváth Bálint szóvivő többoldalas leveléből többek közt az is kiderült, hogy a korábbi ellenőrzések során jellemző volt, hogy a nem állami intézményfenntartók nem tudták igazolni a közpénzek rendeltetésszerű felhasználását. Arra azonban, hogy most konkrétan milyen okból tartják vissza a támogatások egy részét,

a szóvivő azt válaszolta, hogy a folyamatban lévő ellenőrzésekről nem adhat bővebb tájékoztatást.

Horváth a lapnak azt írta: a cél, hogy az érintettek a lehető leggyorsabban megszüntessék a gazdálkodásukban feltárt szabálytalanságokat, erre pedig a számvevőszéktől kaptak is iránymutatást, tehát a dolog csak rajtuk áll. Az óvodákhoz érkezett levélből ugyanakkor állítólag nem egyértelmű, hogy mit kéne tenniük, ahogy az sem, hogy egyáltalán mi a probléma. Az érintettek szerint azért is furcsa ez az egész, mert eddig az ÁSZ előbb megküldte az észrevételeit, majd arra tudtak reagálni, és végül egy egyeztetés után ismerték meg a szervezet végleges álláspontját. Ezúttal viszont ez pont fordítva történt, előbb jött a szankció, és most utólag kérik be az iratokat, hátha találnak rajtuk fogást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!