Kövér a Fudanról: A cirkuszt látva meggyőződésem, hogy jó döntést hoztunk

2021. július 8. – 11:53

frissítve

Kövér a Fudanról: A cirkuszt látva meggyőződésem, hogy jó döntést hoztunk
Kövér László az Országházban 2021. május 18-án – Fotó: Pólya-Pető Dávid / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

„Az utóbbi tizenkét esztendő egyik legfontosabb törvényét fogadtuk el, úgyhogy a magam részéről elégedett vagyok.” Így fogalmazott Kövér László a Mandinernek adott terjedelmes interjúban a júniusban megszavazott, melegellenessé eltérített pedofilellenes törvényről.

Az előkészítés során megfontolták ugyan a kémiai kasztrálást is, ám a kormány javaslatára végül elvetették – mondta a házelnök. Ez önkéntesen vállalt gyógyszerkezelést jelentett volna. Bevezetése azonban komoly jogi és morális problémákat vetett volna fel, amire nincs felkészülve jelenleg a magyar jogalkotási folyamat.

Az EU szétesését vizionálja

A törvény európai fogadtatását ahhoz a gyűlölethez hasonlítja Kövér, amit SZDSZ-es politikusok részéről tapasztalt a kilencvenes években. A németek pedig azért nem tehetnek a fideszes politikus szerint szemrehányást a magyar kormánynak, mert 1957-ben egy olyan törvényt fogadtak el náluk, ami diszkriminálta a homoszexualitást, és csak 26 éve helyezték hatályon kívül.

Amikor Magyarország 2004-ben csatlakozott az EU-hoz, Kövér szerint szó se volt LMBTQ-jogokról, és hogy kötelező lenne hozzájárulni gyermekeink átneveléséhez, mint ahogy arról se volt szó, hogy „idegen kultúrájú népesség tömeges betelepítésével kívánják lecserélni Európa keresztény kultúrájú őslakosait”.

„Ha erről szólnak nekünk az elején, lehet, a magyar népszavazás eredménye sem az lett volna, ami”

– véli a házelnök. Ettől függetlenül Magyarország az unió része marad szerinte, amíg az össze nem omlik. Gazdasági, társadalmi, szellemi és erkölcsi értelemben is fenntarthatatlan pályán mozog, a legutóbbi EU-csúcson pedig a széthullás irányába tettek lépést a vezetők Kövér meglátása szerint.

„Most (…) úgy érzem, hogy majdnem biztos, hogy megérem azt, amikor az Európai Unió a jelenlegi formájában megszűnik létezni”

– tette hozzá. Ő nem drukkol, hogy vége legyen, mert nem biztos abban, hogy jobb lesz azután, ami jön.

Fudan: nem bírja a külföldi kritikát a házelnök

„Ha korábban kérdeznek, passzoltam volna a kérdést, de most, hogy látom, milyen cirkusz folyik körülötte, meggyőződésem, hogy jó döntést hoztunk” – fogalmazott Kövér a Fudan Egyetemről.

Főként a külföldi bírálatok miatt jön ki a sodrából a házelnök, míg Gyurcsány kritikáját nem tudja komolyan venni, mert megfogalmazása szerint a volt miniszterelnök „2007-ben még fényesre nyalta a Tienanmen teret”.

Más országok pedig „azért merik egyáltalán szóvá tenni azt, amit a magyar kormány saját szuverenitása keretei közt megtehet: amit nekik szabad, azt nem szeretnék, ha az ő engedélyük nélkül mi is megtehetnénk.”

Mindenki sajnálattal viszonyul Borkaihoz és Szájerhez

Erkölcsileg elfogadhatatlan Kövér számára Borkai botránya. „Az ő szempontjából ez tragédia, és minden normális ember, még ha nem a Fidesz tagja is, nem kárörömmel, hanem sajnálattal viszonyul hozzá”. Hasonlóan gondolkodik Szájer Józsefről is, akit nagyra tart, de fel kell dolgoznia a Fidesznek, hogy soraikban olyanok vannak, akik megsértették a törvényt vagy az erkölcsi normákat. De legalább náluk vannak erkölcsi normák, teszi hozzá, nem úgy, mint a baloldalon.

A Fidesznek pihenésképp jót tenne, ha ellenzékbe kerülne 2022 után, de az országnak biztosan nem – véli Kövér. Az ellenzéknek szerinte nincs elképzelése a kormányzásról, de a magyar választók az elmúlt három országgyűlési választáson „azt üzenték, hogy egyszer és mindenkorra elegük van a Gyurcsány vezette baloldal böszmeségéből, márpedig a baloldalon minden és mindenki a régi”.

Kövér arról is beszélt, hogy nem térne ki a feladat elől, ha köztársasági elnöknek kérnék fel jövő tavasszal, bár nincsenek ilyen ambíciói, és egyelőre nem is látja a realitását.

Bár a hatoldalas interjúból könnyen az jöhet le, hogy a házelnök végtelenül komoran szemléli a világot, az elején nevetett is egyet. Kiderült, hogy a kedvenc virága a rózsa, de a legtöbbször inkább a virágárusra bízza a választást, ha vendégségbe megy.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!