Itt a lista arról, hogyan oszlik meg a kerületek között a kormány egészségügyre adott fővárosi támogatása

2021. július 08. – 15:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy korábbi ígéretnek megfelelően még idén 10 milliárd forintot biztosít a kormány egészségügyi alapellátási és járóbeteg-szakellátási fejlesztésekre a fővárosnak. A döntés szinte minden budapesti kerületet érint – mondta Novák Katalin, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs vezetője egy keddi sajtótájékoztatón. Hozzátette: a célhoz kötött beruházás olyan elemeket tartalmaz, amiket korábban a főváros is megfogalmazott. Az összeg kifizetését egyébként már korábban vállalta a kormány, ennek tesznek most eleget.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere csütörtökön tette közzé a Facebookon, hogy a kerületek között hogyan oszlik el az összeg:

Bejegyzésében azt írta, „ebből a támogatásból a kerületekkel közösen évente 10 milliárdot, 5 év alatt összesen 50 milliárd forintot fordíthatunk daganatos betegségek gyors diagnosztizálására, CT- és MR-vizsgálatokra, orvosi rendelők korszerűsítésére, új orvosi eszközök beszerzésére.” Azt már kommentben tette hozzá, hogy a kerületek külön-külön igénylik meg, mennyit szeretnének kapni a többéves program során, és annak megfelelően osztják szét az összeget. „Az I. kerület például már tavaly megkapta, ebből teljes egészében ki tudják építeni és fel tudják újítani a kerületi háziorvosi és szakrendelőket, ez zajlik éppen.”

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!