Nem vállalta a poligráfot a szigetszentmiklósi olajszennyezés gyanúsítottja

2021. július 6. – 08:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Fél év után, júniusban találta meg a rendőrség annak a decemberi, szigetszentmiklósi olajszennyezésnek a feltételezett elkövetőjét, amelynek eredményeként elpusztult a Ráckevei-(Soroksári-) Duna-ágnál (RSD) mintegy 1800 négyzetméternyi úszóláp. Az 59 éves tököli férfit azóta már gyanúsítottként hallgatták ki, ám a szakértői véleménnyel alátámasztott kihallgatásán V. József nem tett vallomást, és nem vállalta a poligráfos vizsgálatot sem. A férfi szabadlábon védekezhet – közölte a Police.hu.

Az érintett Natura 2000 besorolású területről a szakemberek összesen 6700 liter olajjal szennyezett vizet és 200 tonna olajjal szennyezett talajt távolítottak el. A károsodás mértékét igazságügyi szakértő fogja megállapítani, de az biztos, hogy „a védekezés költségei a 100 millió forintot meghaladták”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!